Befektetési alapok: szeptemberben 1 százalékkal nőtt a vagyon

2019. 10. 15., 17:45

Szeptemberben 1 százalékkal, 60 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a Bamosz-tagok együttesen 6230 milliárd forintot kezeltek – tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

A fő típusok közül tőkebeáramlás csupán a vegyes alapoknál volt, amelyekbe 18 milliárd forint tőke érkezett, és mivel a hozamok is kedvezően alakultak, vagyonuk 2,9 százalékkal, 1135,6 milliárd forintra nőtt.

Az ingatlanalapokból szeptemberben közel 26 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok ennek hatását csak tompítani tudták, így kezelt vagyonuk 1 százalékkal, közel 1528 milliárd forintra mérséklődött.

A pénzpiaci alapok esetében 1 milliárd forint volt a tőkekiáramlás, a vagyon 0,4 százalékkal, 74,5 milliárd forintra csökkent.

A kötvényalapoknál a tőkeáramlások eredője mínusz 2,7 milliárd volt. A hozamok semlegesítették a tőkekivonást, így vagyonuk 1313,7 milliárd forint maradt szeptemberben.

A részvényalapoknál kisebb, 1,4 milliárd forintos tőkekiáramlás volt, a hozamok hatására vagyonuk 3,4 százalékkal, 430,4 milliárd forintra emelkedett.

A tőkevédett alapok esetében 2,4 milliárd forint volt a tőkekivonás, ami egy megszűnt alap számlájára írható. A hozamok ezt nem tudták közömbösíteni, így a vagyon 1,4 százalékkal, 130,5 milliárd forintra mérséklődött szeptemberben.

Az abszolút hozamú alapokból szeptemberben közel 9 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok azonban pozitívan alakultak, kompenzálni tudták a tőkekivonást, mindennek eredőjeként a vagyon 0,5 százalékkal, 848,4 milliárd forintra nőtt.

A származtatott alapok esetében közel 6 milliárd forintos visszaváltás volt, ami gyakorlatilag két megszűnt alapnak tulajdonítható. A hozamok igen kedvezően alakultak, így a vagyon 6 százalékkal gyarapodott, és szeptember végén 158,7 milliárd forint volt.

Az árupiaci alapoknál az 1 milliárdos tőkebeáramlás mellett a hozamok itt is kedvezően alakultak, így a vagyon 3,2 százalékkal, 46,9 milliárd forintra hízott. (MTI)

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében a kötvényalapoknak köszönhetően tőkebeáramlás volt, a hozamok tovább segítették a növekedést, így vagyonuk 3,3 százalékkal, 522,8 milliárd forintra nőtt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS