5 milliárd forintra emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

2018. 11. 22., 15:00

Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program szerdán zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg elérte az 5 milliárd forintot.

A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Weingartner Balázs hozzátette, a program sikerességét mutatja, hogy míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén ez a szám majdnem megduplázódott. A beérkezett pályázatok területi eloszlásáról pedig megjegyezte, hogy Észak-Magyarországról érkezett be a legtöbb támogatási kérelem.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint az ország gazdasági teljesítményének köszönhető, hogy további 3 milliárd forintot tudnak biztosítani a programban beérkezett pályázatok támogatására.

A lakosság a pályázatok beadásánál az energiatakarékosságra helyezte a hangsúlyt, ezt támasztja alá, hogy az esetek többségében A++, illetve A+++ kategóriába sorolt termékek vásárlásához nyújtották be támogatási kérelmüket, amivel 40 000 forint, illetve 45 000 forint támogatási összeget igényelhettek - mondta az államtitkár.

Az Otthon Melege Programban vásárolt új háztartási nagy gépek üzembe helyezésével a családok rezsi költségeikből éves szinten 12 000-20 000 forintot tudnak megtakarítani. A program eddigi pályázatainak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattóra energiamennyiséget spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti. A mostani pályázat pedig jelentősen növeli majd ezt az értéket.

A mostani pályázatban támogatott háztartási gépek üzembe helyezésével évente 25 millió kilogramm széndioxiddal kevesebb kerül a levegőbe és a programban résztvevők együttesen évente több mint 1 milliárd forint rezsiköltséget takarítanak meg.

A z Otthon Melege Programban idén háztartási nagy gépek cseréjére (hűtő, fagyasztó, mosógép) pályázhatott a lakosság, a támogatási kérelmeket az egyes régiókat tekintve november 5. és 21. között lehetett beadni.

A programban a kormány eddig több mint 200 ezer háztartás energetikai korszerűsítéséhez járult hozzá, mintegy 30 milliárd forint támogatással. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS