Megrémülnek a magyarok, ahogy közelednek a nyugdíjaskorhoz?

Megrémülnek a magyarok, ahogy közelednek a nyugdíjaskorhoz?
2022. 05. 31., 17:37

Ahogy a magyarok közelebb kerülnek a nyugdíjas korhoz, úgy lesz egyre kevesebb illúziójuk róla, derült ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásából. A fiatalok hisznek egy aktív, boldog nyugdíjképben, és jellemzően várják ezt a kort, ám a nyugdíjkorhatárhoz közelítő kitöltők közül már egyre többen tartanak ettől az életszakasztól, mert szerintük az elapadó anyagi források miatt nem fogják tudni terveiket a korábban megszokott sikerességgel megvalósítani. Az OTP Nyugdíjpénztár arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellentmondásos viszony feloldható az időskorra való megfelelő anyagi felkészüléssel.

Az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásában arról kérdezték a válaszadókat, hogy szerintük nyugdíjaskorukban ugyanolyan sikerrel és intenzitással tudják-e majd megvalósítani terveiket, mint jelenlegi életszakaszukban, a válaszokból azonban ellentmondásos tendenciák rajzolódtak ki.  25 százalék szerint ugyanúgy fog menni minden, mint most, ezzel szemben a magyarok 26 százaléka nem hiszi, hogy hasonló sikerekkel tudja majd megvalósítani terveit nyugdíjasként, hiszen kevesebb anyagi forrás áll majd rendelkezésükre.

A 40 éves kor alatti válaszadók közel egyharmada gondolja úgy, hogy jelenlegi életszakaszához hasonló módon képes lesz tervei kivitelezésére nyugdíjas éveiben is, azonban ez az arány 40 és 60 éves kor között 21 százalékra zuhan, tehát az állítás csupán minden ötödik válaszadóra volt igaz.

„A nyugdíjaskorhoz kötődő ambivalens viszony pozitívvá formálásának egy módja lehet, ha aktív dolgozóként, időben megkezdjük az anyagi felkészülést az időskorra. Ennek egyik eszköze, ha önkéntes nyugdíjpénztári számlán takarékoskodunk, ezt a megtakarítási formát ráadásul az állam is támogatja. 750 ezer forint éves befizetésig ugyanis a pénztári befizetés 20 százalékát, tehát akár 150 ezer forintot is visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadóból, mely a pénztártag egyéni számláján kerül jóváírásra” – tette hozzá Nagy Csaba, azOTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

„A különböző életkorú magyarok másképp gondolkodnak az időskorról. Az életkor előrehaladtával ugyanis egyre inkább fonódik össze az öregség fogalmával az időskori anyagi biztonság miatti aggódás, az unokákkal töltött minőségi idő pedig inkább 40 év alatt és 60 éves kor fölött volt erősen meghatározó jellemzője az időskori önképnek” – közölte Nagy Csaba.

Az OTP Nyugdíjpénztár eredményei szerint a magyar lakosságnak vegyesek az érzései az időskorral kapcsolatban, az erre az időszakra való tudatos felkészülés során viszont szembe kell nézni az öregedés gondolatával. Bár a magyarok 40 százalékának az öregkorról az unokákkal töltött minőségi idő jutott eszébe, ezzel szemben 39 százalékuk testi-lelki fáradtságot, 38 százalékuk pedig anyagi gondokat vizionált nyugdíjas éveire.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 21:09:00
2023-ban a kötelező béremelésen kívül a cégek 60 százaléka nem emelte munkavállalóinak bérét, minden negyedik cégnél viszont legalább 10 százalékos béremelés történt a januári emelésen felül – derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Egyensúly Intézet közös felméréséből.
2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.