Sok jelöltet vonz a skandináv munkakultúra

Sok jelöltet vonz a skandináv munkakultúra
2022. 03. 18., 10:41

Bár csak nemrég kezdődött a toborzás a JYSK Ecseren épülő logisztikai központjába, máris komoly a munkavállalói érdeklődés. Jelentkezők a fővárosból és Pest megye más településeiről egyaránt érkeznek. Úgy tűnik, a versenyképes bérezés, valamint az emberközpontú kultúra kombinációja kimondottan vonzó lehet.

A JYSK új automatizált logisztikai központja a tervek szerint tavasszal kezdi el működését, és fokozatosan kapcsol majd teljes kapacitásra. A központ Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia áruházait kiszolgálva, 143 ezer négyzetméteren 205 000 paletta árut tárol majd. A legmodernebb technológiával és zöld megoldásokkal üzemelő létesítmény összesen 300 munkahelyet teremt, amelyek betöltésére a toborzás január elején kezdődött.

„Minden szakterületen nagyon sok az érdeklődő a meghirdetett pozícióinkra, és úgy tűnik, a versenyképes bérek mellett a munkavállalók a munkájukat megfelelő eszközökkel és rendszerekkel segítő, humánus környezetet keresik, ahol elvárt a rugalmas, támogató, megértő, fejlesztő munkáltatói magatartás és nem utolsó sorban a szakmai előrelépési lehetőség minden munkakörben. A JYSK logisztikai központjában mindezek figyelembe vételével állítottuk össze az új, potenciális munkavállalóknak megajánlott csomagunkat. Természetesen a piaci bér ismerete kiemelt szerepet tölt be, ezért mi célként tűztük ki, hogy minden munkakörben a térségünkben kínált fizetésekkel versenybe szállva, az élmezőnyben tartsuk a bérszintünket” – mondja Kaulics Emőke, a JYSK ecseri logisztikai központjáért felelős HR menedzsere.

Díjnyertes munkakörnyezet

A JYSK tapasztalatai szerint a munkavállalók számára a nagyon erősen emberközpontú skandináv kultúra komoly vonzerőt jelent. Ez a cég irányításának minden szintjén megjelenik, és már számos rangos elismerést nyert, februárban például immár harmadik alkalommal vehette át a JYSK a Kincentric felmérésében az Év Legjobb Munkahelye díjat.

„A humán fókusz a juttatásainkban is megjelenik. Igyekeztünk úgy összeállítani a csomagot, hogy a munkavállalók kényelmét és egészségét egyaránt támogassuk vele, a munka-magánélet egyensúlyban tartásával és tervezhető munkabeosztással. Az új belépők számára a JYSK által kifejlesztett oktatással támogatjuk mind a hard, mind a soft skillek (vagyis a tanulható és az interperszonális készségek) fejlesztését, lehetőséget biztosítva a hiányzó végzettségek megszerzésére is” – tette hozzá Kaulics Emőke.

A munkakeresők elérésről a HR szakember úgy véli, hogy arra a munkakörre nehéz munkavállalót találni, amelyre nem a megfelelő felhívással és csatornákon keresik a jelölteket. Épp ezért tisztában kell lenni azzal, hogy az egyes szakembereket milyen módon lehet elérni, akár személyes találkozókon, akár online hirdetések segítségével. Az ecseri munkahely lokációja pedig nem jelent különösebb nehézséget, hiszen a fővárosból érkezőknek céges közlekedési eszközt biztosítanak, a Pest megye északi, keleti és déli részén élők viszont könnyen megközelíthetik a központot.

A fluktuációtól a JYSK-nél nem nagyon tartanak, hiszen ez náluk a kiskereskedelmi átlag (25 százalék) alatti, az előző pénzügyi évben mindössze 16,8 százalékos volt.

(Fotó: JYSK)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS