György László: Minden általános iskolásnak legyen majd szakmája

2022. 02. 18., 10:27

A cél, hogy minden mostani általános iskolásnak legyen később legalább szakmája, és a képességeinek megfelelően tudjon boldogulni az életben – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.

György László a Tanítsunk Magyarországért! programnak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett nyílt napján azt mondta, Magyarországon - ahogy a világon mindenütt - vannak olyan, a munka és a továbbtanulási lehetőségektől távol eső kistelepülések, ahonnan a gyerekek nem tudják befutni azt a pályát, amelyre a képességeik alapján alkalmasak lennének.

Az ezeken a kistelepülésen élő gyerekeknek – noha 98 százalékuk továbbtanul – az 54 százaléka csupán általános iskolai végzettséget szerez, szemben a 12 százalékos országos átlaggal – közölte az államtitkár.

Elsősorban az a probléma, hogy ezek a gyerekek 14 éves korukig nem hagyják el településük határát. Az ezt követő iskola- és közösségváltást így megpróbáltatásként élik meg -- mondta.

A Tanítsunk Magyarországért! program meghatározó élményekhez juttatja ezeket a diákokat. A velük foglalkozó, hozzájuk korban közel álló mentoroknak pedig olyan kérdéseket is fel mernek tenni, amilyeneket másoknak nem – mondta a politikus.

A nyílt napon részt vevő mentorhallgatókhoz szólva hangsúlyozta, ha egyvalakivel jót tudnak tenni, akkor az egész társadalommal tesznek jót.

György László úgy fogalmazott, a mentorhallgatók is legalább annyit tanulhatnak ebből munkából, mint az az általuk segített diákok. Az így szerzett tapasztalataikat pedig későbbi munkájuk során is tudják hasznosítani.

Fendler Judit kancellár hangsúlyozta, az SZTE célja, hogy a régióban azokat a fiatalokat, akik részt kívánnak venni a felsőoktatásban, ebben semmi ne akadályozhassa meg. Ehhez komoly eszközt jelent a Tanítsunk Magyarországért! program.

Újvári Edit, az SZTE Juniorakadémia igazgatója közölte, az egyetem öt karáról kilenc oktató kapcsolódott be a mentorhallgatók képzésébe. Jelenleg a felsőoktatási intézmény száz mentorhallgatója a dél-alföldi régió 21 általános iskolájában foglalkozik a kisdiákokkal, a tavaszi félévben pedig további száz egyetemista kapcsolódik be ebbe a munkába. (ITM/MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS