Az ESSCA végzőseinek többsége a diplomázás előtt már szerződik a vállalatokkal

2020. 07. 21., 17:15

Az ESSCA tökéletes választás azon érettségiző és érettségivel rendelkező diákok számára, akik multikulturális környezetben szeretnének továbbtanulni, mindezt úgy, hogy nem kell elhagyniuk a biztonságot nyújtó hazájukat. A hároméves alapképzés elvégzését követően a hallgatók nemzetközileg elismert francia diplomát kapnak. Az ESSCA végzős hallgatóinak 79 százaléka még tanulmányaik befejezése előtt munkaszerződést ír alá hazai és nemzetközi vállalatoknál.

A budapesti kampusz idén szeptembertől hirdet először ösztöndíjas képzést a magyar diákok számára. Dunára néző kilátással, okostantermekkel, 1300 négyzetméteren várja a jelentkezőket. Az impozáns környezet mellett az oktatás magas színvonala is garantált.

A képzések színvonalát és az iskola kiválóságát igazolja, hogy az ESSCA-t a Financial Times a Világ egyik legjobb üzleti iskolájának minősítette, illetve több nemzetközi akkreditáló szervezet akkreditációjával – az európai EQUIS, az amerikai AACSB és az angol ABMA nemzetközi akkreditációval - is rendelkezik.

Az egyetem fő missziója megtalálni, és megfelelő képzésben részesíteni a jövő vezetőit.

Itt nemcsak a hozott pontok számítanak

Az ESSCA-ban nem kizárólag a középiskolából hozott pontok számítanak. A felvételi elbeszélgetés során arra is kíváncsiak, hogy milyen a jelentkező személyisége, milyen motivációk vezérlik, és mennyire fedezhető fel benne a jövő menedzsere.
Odafigyelnek arra, hogy a felvételi beszélgetés során nyugodt légkört teremtsenek és segítsék a felvételizőket abban, hogy maximális teljesítményt tudjanak nyújtani.

A sikeres felvételihez elengedhetetlen az érettségi megléte és a magabiztos angol nyelvtudás, hiszen az oktatás ezen a nyelven folyik.

„Mi nemcsak a pontokat nézzük. Persze, fontosak a hozott tárgyak átlagai, ám ezen túlmenően sok más szempontot is figyelembe veszünk. Figyeljük, hogy melyik jelentkezőben látjuk meg a jövő menedzserét, nézzük, hogy milyen a diák személyisége és motiváltsága, és igyekszünk kideríteni, hogy vajon a kínált képzés illeszkedik-e a hallgató beállítottságához és a szakmai céljaihoz” – mondta dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA School of Management budapesti kampuszának igazgatója.

Az ESSCA humánus iskola, minden felvételt nyert hallgatóval aláíratnak egy nyilatkozatot, amely szerint egész életében képviselni fogja a kampuszon elsajátított emberséges magatartást.

Az erős mentori rendszer hozzájárul a hallgatói központú légkör kialakulásához. „Fontos, hogy minden diákunknak az első perctől kezdve szakmai tutora van. Egy felnőtt szakember, aki fogja a kezét a három év során, segíti őt a szakmai gyakorlat kiválasztásában, a külföldi szemeszter átgondolásában és a választható tantárgyak meghatározásában is” – teszi hozzá dr. Deli-Gray Zsuzsa.

A tanulmányaik végén a diákok az ESSCA francia állam által elismert „Bachelor in International Management” francia diplomáját kapják, amely igen nagyra értékelt a multinacionális vállalatok körében. Sokéves statisztika alapján elmondható, hogy az ESSCA végzős hallgatóinak 79 százaléka még tanulmányaik befejezése előtt munkaszerződést ír alá hazai és nemzetközi vállalatoknál.

A 2020/21-es tanévre július 31-ig van lehetőség jelentkezni.

ESSCA sikersztori számokban:

  • A tavalyi évben a hallgatók 94 százaléka a végzést követő 3 hónapon belül talált munkát.
  • 91 százalékuk annál a cégnél kezdett el dolgozni, ahol szeretett volna.
  • A hallgatók 49 százaléka nemzetközi pozícióban kezdte meg munkáját.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS