Dr. Deli-Gray Zsuzsa: Hallgatóinknak megtanítjuk, miként lesznek humánus menedzserek

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 02. 28., 10:00

A diákok az ESSCA francia állam által elismert „Bachelor in International Management” francia diplomáját kapják, amely igen nagyra értékelt a multinacionális vállalatok körében – mondta az Üzletemnek dr. Deli-Gray Zsuzsa. Az ESSCA budapesti kampuszának igazgatóját a világ egyik legjobb üzleti iskolájáról kérdeztük.

Elsősorban kiknek a jelentkezésére számítanak? Hogyan lehet bejutni az egyetemre?

– Az ESSCA School of Management nemzetközi menedzsement alapképzésére olyan angolul jól beszélő, motivált, aktív és elkötelezett diákok jelentkezését várjuk, akik a jövő menedzserei lesznek.  Hitvallásunk szerint a vezetői készségek részben velünk született tulajdonságok, részben tanulhatók. Éppen ezért az érettségihez kötött felvételi elbeszélgetésen a vezetői hozzáállást, kompetenciákat és készségeket is mérjük a jelentkezőknél. A tanulmányi eredmény, vagy a középiskolából hozott pontok száma így nem az egyedüli szempont a felvételi elbírálás során.

Hány magyar diák vehet részt az üzleti képzésben? Jelenleg hány külföldi diák tanul Önöknél, mely országokból érkeztek a legtöbben?

– Mind a magyar kampuszra, mind pedig a francia kampuszainkra várjuk a magyar diákok jelentkezését. A budapesti kampuszon tizenöt fős csoportokban tervezzük az oktatást, és a franciaországi kampuszokon is kis létszámú csoportokban folyik a képzés. Jelenleg évi 700 külföldi diák tanul nálunk, akik a világ összes kontinenséről érkeztek. 

Hány fős a tanári kar?

– A teljes tanári kar mintegy 40 főből áll, akik a diákokat a tanulmányaik különböző éveiben fogják tanítani. 

Mi a bachelor képzés lényege?

– A három éves Nemzetközi Menedzsment angol nyelvű alapképzés során megtanítjuk a hallgatóinknak, hogy miként lesznek eredményes és humánus menedzserek, feltárjuk, hogy mely területek azok, amelyekben tehetségesek és segítünk elindítani a karrierjüket. Olyan készségekkel és kulturális ismeretekkel vértezzük fel őket, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek a szakmai életútjuk során. Célunk, hogy a képzés végére felkészült, kreatív, innovatív, határozott vezetőkké váljanak, akik ugyanakkor tiszteletben tartják a humanista értékeket és a fenntartható fejlődést.

A vezetői ismeretek átadása, elsajátítása során a hallgatók egy félévet egy választott vállalatnál töltenek, illetve a francia alma mater is egy teljes szemeszterre várja a hallgatókat. A tanulmányaik végén a diákok az ESSCA francia állam által elismert „Bachelor in International Management” francia diplomáját kapják, amely igen nagyra értékelt a multinacionális vállalatok körében.

Mekkora hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre?

– A képzés során a hallgatóinknak féléves szakmai gyakorlaton kell részt venniük. Azt valljuk, hogy a valós üzleti életben szerzett szakmai gyakorlat felbecsülhetetlen értékű, és olyan ismeretek birtokába juttatja a hallgatókat, amelyet kizárólag osztálytermi körülmények között nem lehet megszerezni.

Milyen a rangja és a híre az ESSCA üzleti képzésének a világban?

– Az oktatás színvonalát és az iskola kiválóságát több nemzetközi akkreditáló szervezet elismeri: az Iskola rendelkezik az európai EQUIS, az amerikai AACSB és az angol ABMA nemzetközi akkreditációval. Az akkreditációk mindegyike az Iskola összes kirendeltségére kiterjesztett, így a diákok biztosak lehetnek abban, hogy bármely kampuszon folytassák a tanulmányaikat, ugyanazt a tudást, ugyanolyan formában és ugyanazon keretek között kapják meg.Ezen túlmenően a Financial Times is a világ egyik legjobb üzleti iskolájának minősíti már több év óta az ESSCA School of Management-et.

– Főleg milyen posztokon helyezkedhetnek el az Önöknél végzett hallgatók?

– Az elismert nemzetközi üzleti diplomával a zsebükben a végzős hallgatóknak igen nagy esélyük van arra, hogy megtalálják az áhított „álom munkahelyet”, ahol bőségesen kamatoztathatják az iskolapadban tanultakat. Az ESSCA végzős hallgatói közép- és felsővezetői pozíciókban helyezkednek el hazai és nemzetközi vállalatoknál. A legnépszerűbb területek közé tartozik az üzlet-fejlesztés, beszerzés, marketing, kommunikáció és a bankszektor.

Hogyan jelentkezhetnek a magyar diákok a budapesti képzésre?

– A 2020/21-es tanévre május végéig lehet hozzánk jelentkezni, korlátozott számban vannak még ösztöndíjas helyeink is. A tandíj mértéke hazai viszonylatban is rendkívül reálisnak tekinthető. Az ESSCA budapesti kampusza a monika.pasztor@essca.fr e-mail címen vagy a +36 20 227 60 55 telefonszámon várja a képzés és az ösztöndíj iránt érdeklődő diákok jelentkezését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS