Országos kéknyelv-betegség vizsgálatokat rendelt el a Nébih

2023. 12. 05., 20:10

Hollandiában 2023. szeptember elején kitört, majd országszerte rendkívül gyorsan elterjedt a kéknyelv-járvány. Október elején, a korábban mentes státuszú tagállamok közül, Németország és Belgium is bejelentette a betegség holland határhoz közeli megjelenését. A magyar állatállomány védelme, valamint mentes státuszunk megőrzése érdekében a Nébih elrendelte a Magyarországra szállított szarvarmarhák vizsgálatát.

A Nébih – a betegség leghosszabb lappangási idejét figyelembe véve – 2023. júliusától Magyarországra érkező fogékony állat szállítmányok vizsgálatát írta elő. Az érintett 59 szállítmánnyal érkezett csaknem 3800 szarvasmarhából a vizsgálat idején már csak mintegy 1150 állatot tartottak hazánkban, a többit úgynevezett harmadik országokba exportálták.

A vármegyei kormányhivatalok bevonásával és közreműködésével összesen csaknem 1700 mintavétel és laboratóriumi vizsgálat történt, mely a másik tagállamból érkező szarvasmarhákkal együtt tartott állatokat is érintette. Idáig öt tenyészetben összesen tizenöt holland származású nem vakcinázott állatnál igazolódott, hogy korábban találkoztak már a vírussal megfertőződtek és áthangolódtak.

Bár ezen szarvasmarhák fertőzésveszélyt nem jelentenek, de az eredmények mindenképp azt mutatják, hogy Magyarország kéknyelv-betegség mentességének megőrzése szempontjából kulcsfontosságú a megelőzés: a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogok elleni védekezés, valamint a karantén előírások szigorú betartása.

A Nébih információi alapján a korlátozások bevezetése óta sem szarvasmarha, sem juh vagy kecske szállítmány nem érkezett Magyarországra Hollandiából, valamint más tagállamok fertőzött területeiről. A fertőzést közvetítő törpeszúnyogok aktivitási időszaka a hideg idő beköszöntével megszűnt, de a hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az érintett országokból származó állatok vásárlása esetén különös gondossággal járjanak el, az előírt kezeléseket, vizsgálatokat, karanténozást minden esetben teljesítsék.

A kéknyelv-betegség mentes státusz elvesztése kereskedelmi korlátozásokat jelenthet a fogékony kérődző állatok tekintetében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.
2024-02-27 19:10:00
A Gazdasági Versenyhivatal kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS