Fordulat előtt a hazai talajművelés

2023. 06. 28., 14:19

A forgatás nélküli talajművelés alkalmazására vonatkozó jelentős gazdálkodói igényt jól mutatja, hogy az új Agro-Ökológiai Programba bejelentett 3,5 millió hektár szántóterületből 430 ezer hektárnyi területen vállaltak a termelők ilyen gyakorlatot – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a közel 400 résztvevővel lezajlott No-till Agroinform webináriumon.

Forgatás nélküli művelésbe bevont területek magas aránya biztosíthatja, hogy a megszerzett jó tapasztalatok, illetve az esetleges buktatók gyorsan, széles körben válhatnak ismertté. Ezáltal a ma még több tekintetben fenntartásokkal kezelt regeneratív talajművelési technikák rövidesen fontos szerepet tölthetnek be a klímaváltozás által fenyegetett termelésbiztonság fenntartásában – mondta Feldman Zsolt.

Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az új gyakorlatok megtalálása is bevezetése elkerülhetetlen, mert jelenleg a talajt tízszer akkora ütemben használjuk ki, mint amekkora sebességgel az képes újratermelődni. Bár Magyarország természeti adottságai igen kedvezőek, a felszín több mint 60 százaléka művelésre alkalmas termőtalaj, évente mintegy 50 millió köbméter termőtalajt veszítünk el.

A művelt területekből immár 3 millió hektárt érint a víz-, és 1,8 millió hektárt a szélerózió. A magyar agrárium versenyképessége mindenképpen azon is múlik, sikerül-e az új fenntartható művelési technológiákat alkalmazni. Pozitív fejlemény, hogy ez az irány immár láthatóan a gépfejlesztők kínálatában is egyre szélesebb körben jelenik meg.

Koszty Viktor kiemelt ügyfélkapcsolattartója a dán székhelyű, Európa legnagyobb széntanúsítvány-rendszerét működtető Agreena Aps cégnek. A szakember elmondta: a mezőgazdaságból származik a világ szén-dioxid-kibocsátásának mintegy harmada. A regeneratív művelés révén több szerves anyag, nagyobb biológiai aktivitás marad a talajban, amely így több szén-dioxidot köt meg. Az Agreena által kibocsátott tanúsítványok révén a csökkentett talajművelést alkalmazó, takarónövényeket használó, és kevesebb műtrágyát használó gazdálkodók az önkéntes szén-dioxid-piacon plusz bevételekre tehetnek szert.

Víg Vitália talajökológus is arra utalt előadásában, hogy a hagyományos talajművelés folyamatos humuszveszteséggel, a talaj szerkezetének leromlásával és a talajélet pusztulásával jár. Hangsúlyozta: a regeneratív mezőgazdaság keretrendszerének csupán egy eleme a talaj bolygatásának csökkentése, ahhoz hozzá tartozik a gyökérzet egész évben történő fenntartása, állandó talajtakarás biztosítása, a sokféleség növelése és az állattartás integrálása is.

Az előadásokat követő, gyakorlati szakemberek részvételével zajló kerekasztal-beszélgetésen többek között elhangzott, hogy a forgatás nélküli talajművelésre célszerű lehet fokozatosan átállni, az alkalmazott módszerek az egyedi sajátosságok függvényében igen eltérőek lehetnek. A talajra gyakorolt jótékony hatás mellett a költségek is csökkennek, hiszen csak a szántás elhagyása lefelezi az üzemanyag-költségeket, miközben jelentős élőmunka-megtakarítást is eredményez.

Ugyanakkor – főleg a kezdetek során – felléphetnek pótlólagos költségek is, hiszen az új technológiához gyakran kell új gépeket is beszerezni (például direktvetésre alkalmas vetőgépet), emellett a kezdeti években a talajba többletnitrogént kell juttatni (elsősorban pillangós takarónövények alkalmazásával), ám ezt követően az igényelt műtrágya-mennyiség radikálisan lecsökken.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS