Exportpiaci zavarok is nehezítik a vetőmagszektor helyzetét

2024. 05. 16., 10:10

Áremelkedések és exportpiaci zavarok nehezítik a hazai vetőmagszektor helyzetét, hosszabb távon pedig a klímaváltozás hatásait kellene tompítani a stratégiai jelentőségű ágazatban – hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gödöllői küldöttgyűlésén.

„Két összetett kihívás áll a mezőgazdaság előtt: az egyik a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, a másik pedig a globalizáció miatt felértékelődő élelmiszer-szuverenitás kérdése, azaz az élelmiszerellátást minél nagyobb arányban hazai forrásokból kellene előállítani. A magyar mezőgazdaságban óriási potenciál rejlik, különösen a baromfi-, a sertés- és szarvasmarha-ágazatokban, a gabonafélék feldolgozásában, valamint a kertészetben. Mindezeknek az alfája és omegája a vetőmag, a biológiai alapok megteremtése, amely nélkül ezek az ágazatok nem lehetnek sikeresek. Ezért is mondhatjuk, hogy a hazai vetőmagszektor nemzetgazdasági jelentőséget tölt be a gazdaságunkban és minden eszközzel segíteni kell a fejlődését” – hangsúlyozta Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gödöllői küldöttgyűlésén.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntőjében kifejtette: az egész agrárgazdaság jövőjét jelenti az oktatás és a kutatás, ebben nagy lépést jelent az agrár-felsőoktatás integrációja a MATE létrehozásával. Az intézmény egyesíti az oktatást, a gyakorlati agrárkutatást és a gazdálkodást. Az agrártudományi központ Közép-Európában az egyik legnagyobb agrárfókuszú felsőoktatási intézménnyé vált, amely lendületet adhat az élelmiszergazdaságnak a jövőben.

A küldöttgyűlésen Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke kifejtette: nem csillapodnak a időjárási anomáliák, így az az ágazat kitettsége nem csökken a környezetben lezajló folyamatos változások miatt. A klímaváltozás annyira felgyorsult az utóbbi években, amire nagyon nehéz felkészülni. Különösen nagy kihívás egy olyan ágazatnak, amelynek legalább 10-15 évre előre kellene prognosztizálni, hogy a majdan köztermesztésbe kerülő fajtáknak milyen körülményeknek kell megfelelniük.

„Az időjárás rendkívül kiszámíthatatlanná vált. Ez akkora nyomást helyez a termelésre, amelyet korábban elképzelni sem tudtunk. A globális hőmérséklet-emelkedés nálunk is tapasztalható, a 2023-as év a legmelegebb évünk volt 1850 óta. A Kárpát-medencében a prognózisok szerint az átlaghőmérséklet 2050-re 1,5-2 fokkal, 2100-ra akár 3,5-4 fokkal is emelkedhet. A térség vízszegénnyé válhat a jövőben. Utóbbi jelei az Alföldön már láthatóak, itt gyakorlatilag az elmúlt években többször is rendkívüli aszály sújtotta a térséget. Az idei tavaszi vetés is pont csapadékszegény időszakra esett. A legfontosabb cél a helyzet kezelésre az öntözés fejlesztése. A szakmai elkötelezett és tudatosan készülve a kihívásokra, óriási energiát fordít minden területen arra, hogy új, stresszhelyzeteknek ellenállóbb fajtákat nemesítsen” – ismertette Takács Géza.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 1205 tagja van. A vetőmag-előállítás hazánkban mintegy 110 ezer hektáron zajlik, az előállított vetőmagok értéke meghaladja a 180 milliárd forintot. Ebből a hazai gazdaságok igényeinek kiszolgálása mellett jelentős exporttevékenységet folytatnak az ágazat szereplői. A legjelentősebb célországok közé az Európai Unió és a Független Államok Közösségének államai tartoznak.

Az exportorientált ágazat számára nagy problémát jelent az orosz-ukrán háború, amelynek következményeként a keleti piacokra irányuló vetőmagexport visszaesett. A konfliktushelyzet és az Oroszországban bevezetett adminisztrációs szabályok miatt négy év alatt az Oroszországba irányuló kukorica vetőmagexport a negyedére csökkent. Ezt a kiesést jelenleg a többi piacon nem lehet pótolni. Ezen felül az inputanyagok árának folyamatos emelkedése is nehéz helyzetbe hozta a szektort.

A küldöttgyűlésen a szövetség vezetői átadták az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását 2024-ben Pavelka Árpád kapta, aki négy évtizede dolgozik a zöldségvetőmagok területén. Emellett a szakember tevékeny szerepet vállalt a Vetőmag Szövetség elnökségében, éveken át vezette a zöldségvetőmag szekció munkáját, képviselte hazánkat a Nemzetközi Vetőmag Szövetség elnökségében, valamint aktívan segítette a szervezet nemzetközi kapcsolatainak erősítését.

(A fotón Takács Géza és Pavelka Árpád.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS