Bácsszentgyörgyön is megjelent a madárinfluenza

2023. 12. 15., 18:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun vármegye egy korábban még nem érintett területén. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van.

A Bács-Kiskun vármegyei Bácsszentgyörgy településen található, közel 30 ezer példányt számláló tojótyúktelepen az állattartó az állatok gubbasztása és étvágytalansága, valamint a megemelkedett elhullás miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból – tette közzé a Nébih.

A szóban forgó állományok felszámolása folyamatban van. A hatóság az adott gazdaságok körül kijelölte a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározta a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. Megkezdődött a betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás is.

A járvány mielőbbi lecsengése érdekében továbbra is kiemelt jelentőséggel bír a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása. Mivel a vírus már nemcsak a vonuló, hanem a hazai vadmadarakban is jelen van, ezért az ellenük való védekezés nemcsak a vonulási időszakban, hanem egész évben rendkívül fontos.

Többek között fedetten kell tárolni takarmányt és az alomanyagot, valamint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a baromfik és a vadmadarak közvetlen vagy közvetett érintkezésének kockázata minimálisra csökkenjen. Ezen kívül kiemelt figyelmet kell fordítani a telepeken a személy- és járműforgalom minimális szinten tartására, továbbá arra, hogy azok kizárólag a járványvédelmi előírások szigorú betartásával történjenek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.