Az agráriumban is új energetikai szemléletre van szükség

Az agráriumban is új energetikai szemléletre van szükség
2023. 03. 23., 11:14

Az energetikai problémák a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedőknek is komoly kihívást jelentenek. Márciusi Energetika az agráriumban című rendezvényein a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezen a területen is segíteni kívánt tagjainak helyzetértékeléssel, valamint újszerű energetikai, illetve hatékonyságnövelő megoldások bemutatásával.

A NAK Energetika az agráriumban címmel szervezett eseménysorozatot, melynek első állomásán elméleti szemináriumot hallhattak az érdeklődők a terület szakértőitől
az aktuális energetikai helyzetről, annak okairól, illetve a trendekről – a jövőképet is vázolva. A felszólalók rámutattak arra, hogy a jövőben miért fontos a megújuló energiák termelésbe bevonása, illetve egyes mezőgazdasági melléktermékek energetikai hasznosítása.

Ezt követően gyakorlati bemutatón olyan új, innovatív fejlesztési megoldásokat ismerhettek meg az agrárvállalatok, amelyek üzemi szinten segítik csökkenteni a költségeket, például energiaközösségekbe szerveződéssel, vagy hűtési, fűtési rendszerek területén, illetve hőszigetelő technológiai újdonságokkal és teljeskörű energetikai megoldásokkal.

„Tapasztalataink szerint számos agrárvállalkozás nyitott új típusú technológiák alkalmazására az energiatárolás, -felhasználás és -megtakarítás területén. A NAK ezen igények mentén kész segíteni tagjait, az egyéni gazdálkodókat éppúgy, mint a nagyobb mezőgazdasági vállalkozásokat. Hiszen sok esetben a cégek, kkv-k, illetve nagyvállalatok sincsenek tisztában az innovatív energetika használatával a mezőgazdaságban, az új
és fenntartható energiaforrásokkal, amelyek célja a folyamatok hatékonyságának, fenntarthatóságának javítása. Bízunk abban, hogy – a mostanihoz hasonló aktivitások hatására – minél több olyan együttműködés születik, amely segíti az agráriumban tevékenykedők energetikai törekvéseit” – emelte ki Győrffy Balázs, a kamara elnöke.

A most kezdődött Közös Agrárpolitika 2023-2027-es támogatási ciklusban – az agrárvállalkozások energetikai célú fejlesztési támogatása során – a célok között szerepel a mezőgazdasági üzemek zöld energiai beruházások támogatása, valamint az energia-önellátás növelésé, az energiafüggőség csökkenése, a geotermikus hőenergia és
a biomassza potenciál kiaknázása.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.
2023-06-01 17:41:50
A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majdnem kétharmada vélekedik így – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS