Tudatosabban spórolnak idén az online vásárlók

2020. 11. 03., 13:00

A koronavírus-járvány jelentős lökést adott a hazai e-kereskedelem fejlődésének: az idei második negyedévben a teljes kiskereskedelmi forgalomnak már csaknem 10 százaléka az online térben zajlott. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál tapasztalatai szerint a vásárlók ebben a bizonytalan időszakban tudatosabban szűrnek rá az olcsóbban elérhető termékekre, ami a webáruházakat is erősebb árversenyre készteti. A portál várakozásai szerint a fogyasztók árérzékenysége miatt az idei Black Friday forgalma akár a tavalyi szint felett is alakulhat.

Az e-kereskedelem egyike azon kevés piaci szegmensnek, amelyek számára a koronavírus-járvány jelentős fejlődési lehetőséget hozott. Bár a tavaszi lezárások idején sok vásárló kényszerből kezdett vásárolni az interneten, úgy tűnik, az új felhasználók közül sokan a jövőben is online felületeken szerzik be legalább részben a szükséges árucikkeket. Erre utal az a tény, hogy a korlátozások nélkül telt júliusban és augusztusban is magas szinten stabilizálódott az e-kereskedelmi forgalom: a két hónap során regisztrált 147 milliárd forintos volumen 22 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor.

„Sokak számára vált vonzó alternatívává az online vásárlás, amely a kényelem mellett jelentős árelőnyt is biztosíthat a vevők számára, akik részben a bizonytalanságnak, részben a kieső jövedelmeiknek köszönhetően a korábbinál árérzékenyebbé váltak – magyarázza Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. – A tudatos vásárlással pedig egyre inkább az ár-összehasonlító oldalak lesznek a vásárlások kiindulópontjai.”

Az árverseny közelíti az egyes webáruházak által kínált árakat

Az Olcsóbbat.hu adatbázisa szerint a kínált termékek többségénél csökkent a különbség az egyes webáruházak által kínált fogyasztói árak között. Ez főként a nagyobb értékű elektronikai cikkek esetében érhető tetten. Ma már a legtöbb kereskedőt összetett árfigyelő szoftverek segítik a megfelelő árazásban, akár óránként korrigálva a már versenyképtelennek ítélt árazási szinteket.

Ennek hatására az ár-összehasonlító portálon a kínált legalacsonyabb árak a jelenleg a legnagyobb forgalmú elektronikai cikkek (mobiltelefonok, okosórák, tabletek) esetében mindössze 12-15 százalékkal térnek el a kínálati átlagértéktől, de a tévék esetében a különbség csak 8 százaléknyi. Konyhai gépek esetében (pl. hűtőgép, mosógép, tűzhely) ez az eltérés mindössze 5-6 százalék, a laptopok esetében pedig az előző hónap során mindössze 3 százalékos eltérést regisztráltak az ár-összehasonlító portálnál.

Erős lehet az idei Black Friday

A járványhelyzet negatív következményei: a munkahelyek időszakos vagy tartós elvesztése, a közeljövőt övező bizonytalanság és a lakosság közérzete egyaránt azt valószínűsíti, hogy az év végi időszakban a háztartások többsége a tavalyi szinthez képest visszafogja majd kiadásait. A tudatosabb költekezés ugyanakkor növelheti az érdeklődést az akciós értékesítések iránt.

„A Black Friday hagyományos, amerikai minta alapján szervezett ideje ebben az évben november 27-én érkezik el, ám számos webáruház már a megelőző péntekeken is tart ilyen néven komoly leértékeléseket. A vásárlók növekvő árérzékenysége és az idén is várható jelentős marketing tevékenység miatt a Black Friday idén a karácsonyt megelőző vásárlások korábbinál is hangsúlyosabb időszaka lehet, amely a novemberi e-kereskedelmi forgalom volumenét könnyen a tavalyi 88 milliárd forintos szint fölé is növelheti” – tette hozzá az Olcsóbbat.hu szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS