Színtelen, szagtalan, mégis vagyonokat mozgat meg – Hogyan kereskednek a szén-dioxiddal?

2021. 03. 29., 09:00

Számos termék, így az áram árában is megtalálható a szén-dioxid-kibocsátás hatása. Ez lényegében azt jelenti, hogy a gyártás, termelés során kibocsátott üvegházhatású gázok ellenértékét az üzemeknek, erőműveknek meg kell vásárolniuk. A szén-dioxid-kvóták nemzetközi, valamint uniós piacán ennek a terméknek is éppen olyan árfolyama van, mint az olajnak, áramnak vagy éppen az aranynak. Nem véletlen tehát, hogy Magyarország egyik legnagyobb villamosenergia-nagykereskedőjeként az MVM Partner Zrt. is a CO2 emissziós kvótával már hosszú évek óta foglalkozik. (x)

A szén-dioxid- vagy emissziós kvóta az üvegházhatású gázok kibocsátására való jogosultságot jelent. Az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerében (EU ETS) ezt azon üvegházhatású gázt kibocsátó ipari és energiatermelő létesítmények, légijármű-üzembentartók használják fel, amelyeket az Európai Unió által meghatározott szempontok alapján bevontak a rendszerbe. Ide tartoznak a fosszilis alapú – például szenes, gázos – erőművek, de a cementgyártás, az acélipar, a kőolaj-finomítás, vagy éppen a vegyi üzemek is.

A szén-dioxid-kvóták rendszere minden érintett területet, iparágat és országot rákényszerít a folyamatos innovációra, a hatásfok javítására, illetve az ökológiai lábnyoma csökkentésére. Könnyű belátni, hogy amennyiben egy egységnyi áram megtermelése például 10 egységnyi kvótába kerül, viszont az áram piaci ára csak 5 egység megvásárlását fedezi, akkor az adott áramtermelő nem képes gazdaságosan üzemelni. A rendszert, illetve annak hatékonyságát gyakran érik bírálatok, összességében azonban azt lehet látni, hogy a megújuló energia jelentős fejlődésen és térnyerésen ment keresztül, valamint a többi erőmű esetében is jelentős innovációk jelentek meg, amelyek mind előrelépést jelentettek az alacsonyabb környezetterhelés szempontjából.

Az EU ETS-ben, köszönhetően a piacon jelentkező túlkínálatnak, 2013-2017. között a kvótaár jellemzően 5 euró körül között mozgott. A politikai szabályozás azonban idővel csökkentette az aukcióra kerülő  kvóták számát, napjainkban már 30-38 euró közötti árfolyamon kereskednek vele. A szén-dioxid-kvóták első kereskedési időszaka Európában 2005-től tartott 2007-ig, míg a második 2008-tól 2012-ig. 2021-től a rendszer negyedik ciklusában vagyunk. Az EU ETS negyedik fázisa tervezetten 2021-től egészen 2030-ig tart.

Az Európai Unió országai azt a célt tűzték ki, hogy összgazdasági szinten 1990-hez képest  20%-kal  csökkentsék az üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat 2020-ra, aminek eléréséhez az EU ETS alá tartozó létesítményeknek összességében 21%-os kibocsátás-csökkentést kellett elérniük 2005-höz képest 2020-ig. Az Európai Tanács 2014. októberi döntése értelmében 2030-ra már a kibocsátások 40%-os csökkentését kell elérni 1990-hez képest, ami az EU ETS-ben 43%-os csökkentést jelent 2005-höz képest, így a 2021 utáni, 2030-ig tartó időszakban már évről évre 2,2 százalékkal csökken az évi kvóta-mennyiség, így egyre drágábban lehet csak működtetni a nagyobb mennyiségű szén-dioxidot kibocsátó erőműveket.  2020. decemberében az Európai Tanács még tovább emelte a 2030-as uniós klímacélt, 1990-hez képest 55%-ra, így vélhetően az EU ETS-re vonatkozó cél is tovább emelkedik majd, de ennek mértékéről még nem született döntés.

A kvótaárak alakulását ezen kívül is több tényező befolyásolja, amelyek közül kiemelkedik a politika. Gondoljunk csak az olajárak alakulására, ahol elég a legnagyobb piaci szereplő országok vezetői részéről egy-egy bejelentés, akár csak egy közösségimédia-bejegyzés, és máris változik az árfolyam. Ez az Európai Unió esetében is így van, a klímapolitikai törekvések rendszeresen hatással vannak a kvótaárak alakulására. Ezért az ezzel kereskedő vállalatok számára elengedhetetlen az aktuális politikai helyzet, illetve az aktuális hírek ismerete és értelmezése.

Az energiaárak alakulása mindig attól függ, hogy az adott országban miből áll az energiamix, milyen helyi körülmények adottak a folyamatos áramellátás biztosításához. Németország az elmúlt években például elkezdte kivonni a termelésből atomerőműveit, így amiatt, hogy jelenleg egyre nagyobb szerepet kapnak a fosszilis – szenes, gázos – erőművek, jelentős kvótamennyiségre van szüksége az országnak. A kvótapiacot – a villamosenergia-piaccal ellentétben – európai szinten egységes ár- és termékkínálat jellemzi.

A villamosenergia-szektorban a kvóták közvetlen hatása leginkább a fosszilis tüzelésű erőműveket érinti, hiszen nekik kell megvásárolni a legtöbb ilyen egységet a szabályos működéshez. A földgáz alapú erőműveknek is figyelembe kell venniük a gáz ára mellett a termeléshez szükséges kvótaértéket is. A szén-dioxid-kibocsátástól mentes erőművek, mint az atomerőmű vagy a megújuló alapú termelők ezáltal jelentős piaci előnnyel rendelkeznek ebből a szempontból, figyelembe kell ugyanakkor venni a fogyasztási görbe változását is. A nap során ugyanis vannak csúcs- és holt időszakok, amelyeket a folyamatosan termelő atomerőművel és az időjárásfüggő megújuló erőművekkel nem lehet lefedni. Ilyenkor van a legnagyobb szükség a szabályozásra képes energiatermelőkre, a földgáz- és vízerőművekre.

Vannak olyan gazdasági szereplők is, amelyek ingyenesen kapnak kvótát minden évben. Főként olyan területek tartoznak ide, amelyek erős árversennyel küzdenek piacukon, főleg az Unión kívülről érkező olcsóbb termékek miatt. Ide tartozik többek közt a műtrágya-, a vas-, vagy éppen a cementgyártás. Az ingyenes kvóta esetükben azt a célt szolgálja, hogy versenyképességi okokból ne vigyék el a gyárakat az Unióból. Azok a cégek pedig, amelyek többletkvótával rendelkeznek – erre már egyre ritkább esetben van példa, inkább a korábbi évek bőséges kvótakiosztásából maradt egységek, illetve a jelentősebb technológiaváltást végrehajtott vállalatok tartoznak ide – el is adhatják a felesleges egységeket. Gyakorlatilag ez is az EU ETS ösztönző erejének tekinthető. Mivel azonban a 11 ezer céget tömörítő EU ETS-ben nagyon kevés ilyen vállalat van, a fő beszerzési forrás a kvótaárverés, amit jellemzően hetente többször megrendeznek, és amelynek bevételén a tagállamok GDP-arányosan, illetve kisebb részben szolidaritási alapon osztoznak.

Az aukciókon a kibocsátók is közvetlenül részt vehetnek, a gyakorlat azonban az, hogy főként kereskedők vásárolnak ebből az úgynevezett elsődleges forrásból, és utána azt a másodlagos piacon bocsátják áruba. A tagállami aukciók színtere a lipcsei EEX tőzsde, míg a másodlagos piac más tőzsdei platformokon (főleg a londoni ICE tőzsdén) is zajlik. A kvótapiacon is létezik a felek közötti, úgynevezett OTC, azaz tőzsdén kívüli kereskedés is. A piacon a kibocsátókon és a kereskedőkön kívül jelen vannak még spekulatív befektetők is, akik a kvóta árának mozgásából igyekeznek profitálni. Mivel egyértelmű az EU törekvése azt illetően, hogy a kvótaár olyan magas legyen, hogy csak hatékony és tiszta energiával legyen érdemes üzemeltetni, így hosszú távon sokak számára tűnik jó befektetésnek a szén-dioxid-kvóta.

 

MVM Partner Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-10 10:10:00
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS