Kevesebbet költenénk idén karácsonyi ajándékra

2018. 12. 04., 11:00

Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem változtak a favoritok sem: a ruhák és a szépségápolási termékek állnak az első helyeken.

A 18-69 éves lakosság 18 százaléka saját maga készíti az ajándékot, arányuk egy év alatt 5 százalékponttal emelkedett – derül ki a Cofidis legfrissebb Hitel Monitor kutatásából.

A reprezentatív kutatás szerint, amely 3 évre visszamenőleg vizsgálta a karácsonyi ajándékozási szokásokat 2018-ban átlagosan 29 500 forintot szánnak a válaszadók a karácsonyi ajándékokra, szemben a tavalyi 31 900 forintos költéssel. A lakosság 60 százaléka aktuális havi jövedelméből finanszírozza a vásárlást, a többiek jellemzően megtakarításukból, hitelből pedig csak tízből egy válaszadó.

Az ajándékok beszerzésének elsődleges helyszínei továbbra is a plázák, ahol a lakosság 59 százaléka vásárol, ezt követik a hiper- és szupermarketet (51 százalék), valamint a – jellemzően magyar – webshopok (48 százalék).

A tervezett ajándékok között továbbra is a ruhák (42 százalék) és szépségápolási termékek (40 százalék) vezetnek, szintén a lista elején szereplnek a játékok (37 százalék), az élelmiszerek (32 százalék), valamint a könyvek (30 százalék). Az elektronikai és műszaki cikkek (28 százalék) és a konyhai, háztartási gépek (23 százalék) a népszerűségi listán hátrébb állnak.

A magyar családok többsége háztartása jelenlegi helyzetét jónak érzi, a családok 59 százaléka gondolja úgy, hogy meg tudja venni az alapvető cikkeket, megengedhet magának egy-két extra költést, egy részük még félre is tud tenni. A jövőről is pozitívan nyilatkoztak: a többség szerint anyagi helyzete ugyanolyan lesz, mint tavaly volt, 76 százalékuk pedig javulásra számít a felmérés szerint.

A Cofidis Hitel Monitor kutatását az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készíti 500 fős mintán évente négy alkalommal. Az adatok a 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatívak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS