Így rendeltek márciusban online a magyarok

2020. 04. 08., 12:15

Bár március közepén kevesebben rendeltek online, a hónap végére szárnyalni kezdett a netes rendelések piaca és egyre szívesebben végzik a magyarok webshopon keresztül a napi bevásárlást. A higiéniai árucikkek megrendeléseinek száma csaknem megnégyszereződött, a szórakoztató elektronikai cikkek online vásárlása pedig megduplázódott a hónap végére, csak a luxuscikkek iránti kereslet csökkent drasztikusan az elmúlt hetekben.

Március elején a legtöbben még nem sejtették, hogy a fogyasztói szokásokat is teljesen felboríthatják a koronavírus hatásai. A hónap során folyamatosan alakult a magyar fogyasztók vásárlói attitűdje, ezt vette górcső alá az egyik legnagyobb, több mint 100 ügyfelével szinte minden hazai e-kereskedelmi ágazatot lefedő fulfillment webshop logisztikával foglalkozó cég, akik azt vizsgálták meg, hogy hogyan reagált az online kereskedelmi piac a COVID-19 hazai megjelenésével megváltozott gazdasági környezetre.

Zuhanórepülésben a luxuscikkek piaca

Általánosságban elmondható, hogy vannak a webshop piacon árusító cégek között is olyanok, amelyek kifejezetten megsínylik a járványügyi helyzetet. Például olyan luxuscikkeknek, mint a márkás, drága ruhák, drasztikusan, akár több, mint 50 százalékkal is visszaesett az online forgalma az elmúlt egy hónapban. A napi tömegcikkek és szükségcikkek, úgy, mint a szépségápolási cikkek és kiegészítők rendelései a hónap elején lecsökkentek, március utolsó hetétől azonban újra beindultak a vásárlások és a termékcsoport iránti érdeklődés megközelíti a járvány előtti szintet.  

Megugrott a szórakoztató elektronika és egyre többen rendelnek online élelmiszert

A járvány természetéből adódik, hogy mindenki fokozottabban figyel a kézmosásra, valamint személyes higiéniájára. Nem meglepő, hogy az online rendelések terén is a higiéniai termékek vásárlása robbant be leginkább: a hónap végére csaknem megnégyszereződött a szektorban a rendelésének száma, amelyhez az is hozzájárulhatott, hogy több partner váltott profilt és szájmaszk, valamint fertőtlenítő forgalmazásba kezdtek. Míg március első két hetében enyhe visszaesés volt megfigyelhető a szórakoztató elektronikai termékek online piacán, addig a digitális oktatásra való március közepi átállás után enyhe, majd egy héttel később hirtelen erős növekedésnek indult a terület.

Az utolsó héten átlagban több, mint kétszeresére emelkedett a megrendelések száma a hónap legelejéhez képest. Érdekes megfigyelni, hogy míg március első két hetében az élelmiszer-vásárlások terén nem volt változás - bizonyára mindenki személyesen töltötte fel otthoni tartalékait az esetleges karantén kilátásának tükrében -, a hónap közepével elindult egy átállás az online rendelésre ezen a területen is, és március utolsó hetére kétharmaddal nőtt az élelmiszer-rendelések száma az iLogistic.hu partnereinek körében.

Visszaesés után szárnyalni kezdett az e-kereskedelmi piac

Vannak olyan termékkörök, amelyek rendelésének tekintetében március harmadik hetében volt a leglátványosabb a visszaesés. Ilyen például az autóápolás, az ajándéktárgyak, valamint a telefonos kiegészítők piaca.

Csereklyei Bálint, az iLogistic.hu ügyvezetője szerint ez több okra is visszavezethető:“A járványügyi intézkedések hatására megváltozott a vásárlók attitűdje, hiszen hirtelen egy új, otthoni munkarendre, egy új átmeneti életre kellett berendezkedniük, ráadásul az egzisztenciális bizonytalanság is sokakon eluralkodott. Emellett pedig a kereskedő partnereink hozzáállása is megváltozott, sokan például először leállították a hirdetéseiket, feleslegesnek érezték, hogy reklámozzák kínálatukat. A hónap végére azonban felébredni látszik a piac, a webshopok újra elkezdtek hirdetni, a vásárlók pedig kezdenek hozzászokni a kialakult helyzethez és élnek az online rendelés adta lehetőségekkel. Annak ellenére, hogy a hónap végén általában látványosan elfogynak a fizetések, így kevesebb a rendelés, most több területen is elindult a visszarendeződés és növekedett a rendelések száma, szinte szárnyalni kezdett a piac.”

Vannak olyan termékcsoportok, amelyek még így is rosszul fogynak: a ruházati cikkek eladása a partnereik körében például negyedére csökkent március végére, és olyan webshop tulajdonost is ismer, aki emiatt design szájmaszkok forgalmazására váltott az elmúlt hetekben.

Óriási a kereslet a webshop logisztika iránt

Egyre többen helyezik már eddig is működő webshopjukra a fókuszt, de olyanok is vannak, akik – meglátva az ugrásszerűen digitalizálódó piacban rejlő lehetőségeket – most indítják el online kereskedésüket. Hiszen az online áruforgalom sok hazai kereskedő számára akár a túlélés esélyét is jelentheti. Még soha nem tapasztaltak ilyen nagy érdeklődést az iLogistic.hu webshop fulfillment szolgáltatása iránt: március második felére megtízszereződött azoknak az áruházaknak a száma, amelyek szerződési szándékkal keresték meg a céget. A csatlakozás egyszerű és gyors, általában szerződéskötés után 1-2 napon belül már elindulhat a közös munka, de volt olyan is, aki az ajánlatkéréstől számítva összesen 24 óra alatt már az első megrendelés kiszállítását is elindította a cégen keresztül.

A megnövekedett partneri kör pedig a munkavállalók számának növelését is igényli, így az iLogistic.hu-nál is folyamatosan van felvétel, és akár olyanoknak is tudnak most munkát adni, akik éppen a járvány miatt veszítették el állásukat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS