Idén is a mobiltelefon, az okosóra és a tévé lesz a Black Friday slágerterméke

2020. 11. 12., 13:00

Az előző évek tapasztalata és az aktuális keresési statisztikák alapján az idei nagy novemberi leértékelési akciók (Black Friday) sikertermékei is a mobiltelefonok, az okosórák és a televíziók lesznek – jelzi előre az Olcsóbbat.hu. Az árösszehasonlító portál adatai szerint a novemberi e-kereskedelmi forgalom egyre nagyobb hányada koncentrálódik a Black Friday időpontjára. Az idei évben is várható, hogy a gyanútlan vásárlók pénzét csalók által létrehozott webáruházak próbálják megszerezni.

Az Olcsóbbat.hu statisztikái szerint az e-kereskedelmi forgalom egyre nagyobb százaléka kapcsolható a Black Friday akciókhoz: 2019-ben a portál teljes novemberi forgalmának 25 százalékát a november 22-i pénteken és az azt követő három napon mérték. A korábbi években ez az arány még rendre 20 százalék alatt maradt.

„A webáruházak a Black Friday keltette érdeklődést bevételeik növelése érdekében igyekeznek több napra is kiterjeszteni – magyarázza Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. – Ennek egyik módja az, hogy a megelőző néhány pénteken is kitűzik a "Black Friday" cimkét. Idén a Black Friday november 27-re esik, de egyes jelentősebb áruházak már 6-án is akcióztak ezzel a szlogennel. A piac összforgalmát azonban tavaly sokkal látványosabban megemelte a Black Fridayt követő hétvégén, sőt, még hétfőn is folytatódó leértékelési hullám, melynek hatására a forgalom egy helyett négy egymást követő napon keresztül is kiugró mértéket ért el.”

A mobiltelefon és a televízió már a kezdetettől a Black Friday-akciók húzótermékei, de tavaly az értékesített mennyiség alapján az okosórák jöttek fel a második helyre. Az Olcsóbbat.hu portálról e három termékkategória alapján lépett tovább a vásárlók 45 százaléka az egyes webáruházak oldalaira. A toplista további helyein a tabletek, a laptopok, a porszívók, illetve a mosó- és szárítógépek következnek.
Így szűrhetők ki a csaló webáruházak

A fokozott érdeklődés miatt a Black Friday időszakában aktivizálódnak a csaló webáruházak is, amelyek a valódi webáruházakhoz hasonló felületen igyekeznek a gyanútlan vásárlók pénzét megszerezni. Előfordulhat, hogy ezeket egy korábban működő, így akár többéves pozitív értékelésekkel rendelkező kisebb brand felvásárlásával hozzák létre, így még az ár-összehasonlító portálok találati listáira is felkerülhetnek. A következő szempontok alapján lehet a legbiztosabban kiszűrni őket:

- Mindig legyen gyanakvó a vásárló, ha az adott bolt ajánlata sokkal olcsóbb, mint a sorban következő ajánlat.

- Szintén érdemes elkerülni a boltot, ha nem ajánlja fel az utánvét lehetőségét, vagy azt csak irreálisan magas (esetenként 10 ezer forintot is elérő) pótdíj ellenében teszi.

- Nincsen telefonon is elérhető ügyfélszolgálat feltüntetve.

- A webáruház oldalán nem található részletes információ a céges adatokról, az általános szerződési feltételekről vagy az adatvédelmi nyilatkozatról.

- A nem kellő magyarsággal szereplő információk is kelthetnek gyanakvást, de a nyelvhelyesség hiánya számos megbízhatóan működő, külföldi székhelyű szolgáltató esetében is előfordul.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 08., 17:40
Az elmúlt időszakban a globális minimumadó kapcsán izgalmas fejlemények játszódtak le. A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól – számolnak be a Deloitte szakértői. Ez a hír kétségtelenül előnyös az amerikai multinacionális cégek számára, ugyanakkor számos kérdést vet fel a még frissnek számító rendszer további működése kapcsán.
2025-07-09 11:40:00
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS