32 település termékeit kínálja a sárospataki termelői piac

2021. 09. 09., 15:15

Sorra adják át az új termelői és kereskedői piacokat szerte az országban, ennek egyik jeles példája a 300 millió forintos pályázati támogatásból felújított sárospataki piac is, ahol három járásból összesen 32 település állította fel bemutatóstandját – mondta az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán Sárospatakon, a Zemplén-Hegyalja Térségi Közfoglalkoztatási Kiállításon.

Szinay Attila beszédében kiemelte, az esemény célja – a térségi kapcsolattartáson felül –, hogy az önkormányzatoknak lehetőségük legyen az előállított termékeik, innovatív ötleteik és megvalósított eredményeik bemutatására, amivel a korábbi években nem tudtak a Közfoglalkoztatási Kiállításokon megjelenni. Arról is beszélt, hogy a járványhelyzet alatt jelentősen megnőtt az érdeklődés a magyar termékek vásárlása iránt, ami nagyban hozzájárul a magyar gazdaság élénkítéséhez és fejlődéséhez.

Az államtitkár kitért a közfoglalkoztatási programra is, mely közel egy évtizede működik Borsod-Abaúj-Zemplén megye két meghatározó térsége, Zemplén és Hegyalja településein. Példaként említette a települési Start programokat, ahol jellemzően mezőgazdasági termelés és előállítás folyik, de hasonlóan eredményesnek tartja a szociális programokat, melyek a települési értékteremtésben jeleskednek: a közterületi bútorok elkészítésében, valamint az illegális hulladéklerakók felszámolásában, közterületek tisztán tartásában.

Szinay Attila elmondta: a kormány elkötelezett a vidék fejlesztése mellett, az 5000 fő alatti kistelepülések visszajelzéseiből kitűnik, hogy komoly fejlődésen estek át az elmúlt években. Emlékeztetett, hogy a Magyar Falu Program keretében a falusi CSOK-kal, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint finanszírozást nyújtott az elmúlt 3 évben. Kiemelte, az indulás óta 23 ezer család vette igénybe a kormány által nyújtott támogatást, 3000 kilométer mellékút újult meg, mintegy 1600 falusi játszótér lett modernebb és 400 falusi orvosi rendelőt újítottak fel.     

Koncz Zsófia országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a térségben komoly fejlesztések történnek, példaként említette a 37-es útfelújítást, de beszélt a jövőbeli turisztikai projektekről és Tokaj-Hegyalját, valamint a környező településeket összekötő bicikliút jövőbeli megvalósulásáról is.  

Aros János, Sárospatak polgármestere arról beszélt, hogy a kormány támogatásnak köszönhetően megnyitott új piac a XXI. század elvárásaihoz és a történelmi kisváros hagyományaihoz egyaránt méltó.

(Szöveg és fotó: AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS