Új vezető a NAV élén

2021. 06. 24., 18:30

Az informatikai megújulás jegyében Vágujhelyi Ferenc követi Sors Lászlót az adóhivatal élén.

Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette – jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében.

A pénzügyminiszter kiemelte: a vírusválság megerősítette a digitális átállás fontosságát, ezért tovább kell gyorsítani az adóhivatal informatikai fejlesztésén. Varga Mihály az új célok megvalósításával Vágujhelyi Ferencet bízta meg az adóhivatal élére.


 Sors lászló, Varga Mihály, Vágujhelyi Ferenc

A hivatal idén már 5,5 millió ember helyett készíti el az szja-bevallást, a 2018-ban indult online számlázás komoly csapást mért a feketegazdaság szereplőire, a gazdaság fehéredésében megelőztük például Németországot és Ausztriát is – sorolta az adóhivatal elmúlt éveinek legfontosabb eredményeit a miniszter.

A NAV az egyik legjobban működő hivatal Magyarországon, nincs még egy olyan szervezet, amely ennyi feladatot látna el eredményesen. Mintegy 1200 különféle ügy tartozik a NAV hatáskörébe, ami nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló – ismertette Varga Mihály kiemelve, hogy a folyamatosan csökkenő adók mellett is az adóhivatal biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát.

Varga Mihály hangsúlyozta: a gazdaság újraindítása csak a versenyképesség növelésével lehet sikeres, ennek egyik legfontosabb sarokköve a vállalkozások informatikai fejlettségének erősítése. A gazdaság digitalizálásában az adóhivatalnak kulcsszerepet szán a kormány, ehhez új célok mentén kell tovább fejleszteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A pénzügyminiszter kiemelte: Vágujhelyi Ferenc korábban már dolgozott a hivatalnál informatikai elnökhelyetteseként, legutóbb pedig a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőjének tisztségét töltötte be, ahol szintén az infokommunikációs szektor fejlesztéséért dolgozott. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS