Új elnököt választott a Fintech Szövetség

Új elnököt választott a Fintech Szövetség
2023. 02. 27., 20:13

Ács Zoltánt választották meg a Magyar Fintech Szövetség elnökének, megbízatása két évre szól.

Ács Zoltán gazdasági újságíróként kezdte pályáját, majd sikeres alapítóból a hazai startup színtér egyik prominens szereplője lett – írja a fintech.hu.

Nyolc évig volt a Design Terminal szakmai igazgatója, több mint 200 startup fejlődéséhez járult hozzá. Évek óta foglalkozik nagyvállalati innovációval és kockázati tőkebefektetéssel. Jelenleg az MKB Fintechlab ügyvezetője, valamint az MKB Bank innovációs vezetője.

A Magyar Fintech Szövetséget (MAFISZ) 2020-ban alapították. Célja, hogy elősegítse a hazai fintech szektorban érdekelt piaci szereplők együttműködésének, érdekképviseletének és érdekérvényesítő képességeinek erősítését. A szövetség 32 tagot számlál, amelyek jelentős felhasználói bázissal, magas bevételekkel és különböző elismerésekkel büszkélkedhetnek.

Ács Zoltán szerint Magyarországon finomításokra van szükség a fintech és a startup szabályozásban, valamint jelentős változás kellene a digitális kultúrában és érettségben. Mint mondta: „szabályozás terén Litvánia tökéletes példa lehet számunkra. Évekkel ezelőtt semmivel sem voltak előttünk, de nagyon hamar Európa egyik kiemelkedő ökoszisztémáját építették fel kedvező szabályozásukkal.”

Az elnök szerint „vannak tényezők, amelyeken nem igazán tudunk változtatni, ilyen például az idősödő korfa. Ez sokszor együtt jár a nem megfelelő digitális felkészültséggel, ami főleg az idősebbeknél, de nagyon sok fiatalnál is megfigyelhető. Ha nincs meg a digitális érettség, akkor fintechet sem használnak az ügyfelek és nem tudunk valódi fintech központtá válni. Ezen edukációval lehet segíteni, de a változás nem azonnal következik be.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 12:10:00
Szinte mindegyik régiós fővárosban nőtt az az idő, amely egy 50 négyzetméteres használt lakás árának előteremtéséhez szükséges a nettó átlagfizetések alapján; a vizsgált városok közül csak Bukarestben alacsonyabb egy 50 négyzetméteres használt lakás átlagára, mint Budapesten.
2026-04-10 10:10:00
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS