Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH
2024. 03. 22., 14:10

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait.

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

A tavaly meghirdetett pályázathoz hasonlóan idén is olyan 40 év feletti nőket lehetett ajánlani, akik példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generációk és a karrierváltó nők számára. A 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázat célja, hogy rávilágítson azokra a sztereotípiákra, amelyekkel az IKT-szektorban dolgozó nők minden nap találkoznak, illetve elismerje ennek a korosztálynak az érdemeit és eredményeit. A pályázási időszakban olyan szervezetek jelölését várták, amelyek büszkék a női alkalmazottjaik teljesítményére, valamint szívesen mutatnának példát a női munkavállalóikon keresztül a szervezeti diverzitásra.  

Idén egy hattagú Bíráló Bizottság döntése alapján ötven beérkezett jelölés közül választotta ki a zsűri azokat a pályázókat, akik kiemelkedően sokat tettek a technológia, a digitalizáció, az informatika, az infókommunikáció, hírközlés és elektronikai szektor ismertségéért.

A március 20-án megrendezett díjátadón a zsűri az alábbi pályázók munkásságát emelte ki és díjazta elismerésével:
– Burjánné Tandari Zsuzsannát, az AGCO Hungary Kft. SAP-fejlesztőjét „Az év csapatjátékosa” kategóriában díjazták;
– Rajki Annamáriát, a Magyar Telekom TV és Entertainment igazgatójának munkáját az „Innovátor” kategóriáért járó díjjal ismerték el;
– Dőry Éva, a Cosmo Consult Business Central üzletágának Support vezetője az „Inspiráló teljesítményért” kategória nyertese;
– Balogh Tünde, az evosoft Hungary Ipari Automatizációs Üzletágnak a vezetője az „Inspiráló felsővezető” díjat nyerte el;
– Özvegy Juditot, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola robotokat edukációs célra is alkalmazó tehetséggondozó pedagógusát a „Különdíj az oktatásért” elismeréssel díjazta a zsűri.

„Ötven inspiráló történetet, ötven valódi példaképet ismerhettünk meg idén a pályázatunknak köszönhetően. Ezek a személyes példák kapaszkodók lehetnek minden olyan nő számára, aki hezitál, vagy évek múltán elbizonytalanodik, hogy neki való-e a digitális pálya. Bízunk benne, hogy ezzel az elismeréssel is meg tudjuk erősíteni a nőket abban, hogy jó helyen vannak a digitális gazdaságban, hogy számos különböző munkakör és karrierszint nyitott számukra, hogy ebben az izgalmas és jövőálló iparágban kiteljesedhetnek. Amellett, hogy a nők elismerésével felhívjuk a téma jelentőségére a figyelmet, az IVSZ kutatásokkal, szakmai rendezvényekkel is támogatja a vállalatokat, hogy olyan munkahelyet teremthessenek, amelyben jól érzik magukat a női kollégák is, és a sokszínű csapatok kialakításával egy hatékonyabb vállalati működés érhető el” – mondta el Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

„Hatalmas öröm számomra, hogy a tavalyi kiírás sikere utána idén is rengeteg jelölés érkezett a pályázatunkra. Ez a töretlen érdeklődés megerősített abban, hogy jó úton haladunk és érdemes folytatnunk a Women in Technology Hungary Egyesület munkáját, tovább kell bátorítanunk azokat a nőket és fiatal lányokat, akik nyitottak az informatikai pályára. Bízom benne, hogy azzal, ha megmutatjuk a pályázat során megismert példaértékű szakembereket, kimagasló életutakat, azzal sok pályaválasztás előtt álló lánynak hozzunk meg a kedvét az IT-s karrierépítéshez. Ennek a célnak a további támogatásaként a WiTH idén is számos programot indít, ilyen például a tavasszal induló mentorprogramunk is, melynek keretében az Egyesület tagjai coach, HR, és technológiai háttérrel segítik a pályaválasztásban még bizonytalan lányokat. Nekik innen is üzenem, hogy ha valami, akkor a mai díjátadó bizonyítja számukra is, hogy egyértelműen itt a helyük a szektorban, a társaságunkban!”  – tette hozzá Flakstad Emőke, a Women In Technology Hungary Egyesület elnöke.

A pályázatot szervezők reményei szerint a női példaképek állítása és díjazása arra is bátoríthatja a fiatal nőket és lányokat, hogy a digitális gazdaság területén építsenek karriert, ami kiemelt fontosságú, hiszen a hazai digitális gazdaság lemorzsolódásukkal akár minden második ígéretes munkavállalóját elveszítheti.

IVSZ

A fotón balról jobbra: dr. Charaf Hassan, Dömötör Csaba, dr. Branyiczky Imre, Özvegy Judit, Burjánné Tandari Zsuzsanna, Balogh Tünde, Rajki Annamária, Dőry Éva, Polocz Anett, Tajthy Krisztina.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS