Kihirdették a Siemens sajtódíj nyerteseit

Kihirdették a Siemens sajtódíj nyerteseit
2024. 04. 19., 14:10

Április 18-án este tartották Siemens Media Award 2024 hazai díjátadóját, amelyen a technológia területén különösen magas színvonalon alkotó újságírók, illetve tartalomkészítők munkáját ismerték el.

A pályázatra – „Célszerű technológia” jelmondattal – olyan, 2023. április 1. és 2024. április 5. között publikált médiatartalmakat vártak, amelyek azt mutatják be, hogy a technológia hogyan segíti a fenntarthatóság, a gazdaság vagy a társadalom fejlődését. A Siemens az éves sajtódíját nyolc további, közép- és kelet-európai országban (Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) is kiosztja.

Magyarországon 21 pályázatot értékelt a független zsűri – Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, Vass Enikő, a Siemens Media Award korábbi díjazottja és Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője) –, figyelembe véve többek között azok relevanciáját, újszerűségét, stílusát és a szerzője által a témához való hozzáadott értéket is.

Az első helyezettnek járó díjat Kis Judit nyerte, a Forbes 2023. júniusi nyomtatott számában megjelent, újratölthető aeroszolos dezodor-innovációról szóló Nem próbálkoznak, hanem belekezdenek, és megcsinálják című cikkéért.

A másik két Media Award elismerést is női újságírók vihették haza. Zákányi Virág, a GyártásTrend honlapján 2023 októberében publikált, Terápia VR-szemüvegben cikkét, valamint Kocsis-M. Brigitta, a Novum TV-ben 2024. március 18-án adásba került, Minimál invazív és robotsebészeti eljárások riportját díjazta a zsűri. A három nyertes jutalma egy-egy két személyre szóló szállodai pihenés.

Különdíjban részesült két további pályázó is: Bohák Enikő, a Zöld Ipar Magazin oldalán 2023 augusztusában megjelent, Így hasznosítják az élelmiszerhulladékot: körforgásban a hollandok kenyere című írásáért, valamint Sarusi István, a Láthatóvá tenni a láthatatlant címet viselő, 2024 márciusában a National Geographic online felületén publikált cikkéért.

Az öt díjazott munka továbbjutott a Siemens régiós versenyére, ahol a további nyolc ország sajtódíjának kiválasztottjaival méri össze őket a nemzetközi zsűri. A régió így kiválasztott legjobb öt jelentkezője meghívást kap a Concordia Ball bécsi újságírói rendezvényre, ahol kihirdetik a győztes pályamunka benyújtóját, akit egy kétfős Salzburgi Ünnepi Játékokra szóló belépővel is megjutalmaznak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-14 13:20:00
A tulajdonjog olyan alapvető jelentőségű jogintézmény, amely nélkül manapság nem csak a gazdasági élet, hanem a magánszemélyek mindennapi élete is nehezen lenne elképzelhető. Ezért érdemes tisztában lenni az alapvető szabályaival. Mit tartalmaz és mi lehet a tulajdonjog tárgya? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS