Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. november 8. napjától dr. Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy 2022. november 8. napjával új elnök-vezérigazgatónak dr. Balczó Barnabást nevezze ki.
Az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt. vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír, továbbá 2016 óta a Posta felügyelőbizottságának elnökeként jelentős ismeretekkel és tudással rendelkezik a társaság működéséről.
A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy tegye fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a társaság belső működését annak érdekében, hogy a Magyar Posta Zrt., mint az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata, megfeleljen a 21. század elvárásainak.
Ennek értelmében a Postának ügyfélközpontú, versenyképes, digitális és szolgáltató szemléletű, modern állami vállalattá kell válnia.
Gazdaságfejlesztési Minisztérium
Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies közös jelentése alapján.
A Magyar Nukleáris Társaság közgyűlésén Jákli Gergely elnök-vezérigazgató beszélt a paksi beruházás aktualitásairól.