Tömeges leépítések a technológiai cégeknél

Tömeges leépítések a technológiai cégeknél
2023. 02. 08., 09:17

Legutóbb a Dell jelentett be nagyarányú leépítést, de sok embertől válnak meg a többiek is. Durva lesz a 2023-as elbocsátási hullám – mutatjuk a számokat.

Az elmúlt hetekben egyre nagyobb elbocsátási hullámokat jelentettek be a cégek, és a vihar nem csitul: százával, ezrével válnak meg dolgozóiktól az eddig stabilnak hitt technológiai vállalatok. Kiderült, hogy megszorít a Dow és a 3M, illetve a Dell is: a világszerte 133 ezer embert foglalkoztató hardveróriás épp' a napokban árulta el a Business Insidernek, hogy 6650 munkatársát fogják érinteni a megszorítások. Jeff Clarke társ-vezérigazgató egy alkalmazottaknak szóló, de kiszivárgott jegyzetben azzal indokolta a leépítést, hogy „a piaci feltételek továbbra is romlanak, a jövő bizonytalan”.

A Dell csak az egyik technológiai vállalat a sorban, amelyik munkatársak tömegétől válik ebben az évben. Leépít a Google, a Microsoft, vagy éppen egy olyan pénzügyi világvezető is, mint a Goldman Sachs. Ők mind az utóbbi idők gazdasági visszaeséseit teszik felelőssé a döntésért, amit az év első heteiben sorra hoznak meg a hasonló kaliberű, főleg amerikai székhelyű, de világszerte több telephellyel rendelkező cégek. A sort – elég emlékezetesen – a metaverzum divíziójával bajlódó Meta és a tulajdonost váltó Twitter kezdte tavaly, pedig már rég híre hamva sem volt a világjárványnak. A The Wall Street Journal szerint a COVID időszaknál is súlyosabb leépítések történtek 2022-ben: a technológiai vállalatok 150 ezer fővel csökkentették a személyi állományukat. Ez majdnem kétszer annyi, mint a hevesen tomboló koronavírus idején, 2020-ban elküldött kollégák száma (80 ezer fő), de idén sem sokkal rózsásabb a helyzet.

A teljesség igénye nélkül, ezek az év első heteiben bejelentett és részben, vagy egészben megvalósult legnagyobb leépítések a technológiai szektorban (forrás: Insider, Bloomberg, Reuters):

  • Dell: 5 százalék (6650 fő)
  • Pinterest: 5 százalék (150 fő)
  • Rivian: 6 százalék (kb. 600 fő)
  • Intel: 0,3 százalék (343 fő)
  • PayPal: 7 százalék (kb. 2000 fő)
  • HubSpot: 7 százalék (kb. 500 fő)
  • IBM: 1,5 százalék (kb. 3900 fő)
  • Hasbro: 15 százalék (kb. 1000 fő)
  • Dow: 5 százalék (kb. 2000 fő)
  • SAP: 2,5 százalék (kb. 3000 fő)
  • Spotify: 6 százalék (kb. 600 fő)
  • 3M: 2,6 százalék (kb. 2500 fő)
  • Google (Alphabet): 6 százalék (kb. 12000 fő)
  • Verily (Alphabet): 15 százalék (kb. 200 fő)
  • Capital One: 2,2 százalék (kb. 1100 fő)
  • Microsoft: 4,5 százalék (kb. 10000 fő)
  • Crypto.com: 20 százalék (kb. 900 fő)
  • Goldman Sachs: 6,5 százalék (kb. 3200 fő)
  • Coinbase: 20 százalék (950 fő)
  • Amazon: 1,2 százalék (kb. 18000 fő)

Ezek a cégek az elbocsátási hullámmal párhuzamosan, vagy annak következtében jó néhány egyéb intézkedést is kénytelenek voltak bevezetni. Ilyen a vezérigazgatók és az igazgatótanácsban ülők fizetésének csökkentése, a tanácsadások és projektek felfüggesztése, a divíziók és pozíciók megszüntetése, a menedzserek leépítése, a költségstruktúrák átalakítása, az új (jellemzően robotikai vagy AI) befektetés miatt eszközölt megszorítás, a termékportfolió átalakításavagy az egyszerűsített működési modell.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS