3D-ben kinyomtatnak egy egész kilátót Svájcban – így fog kinézni

3D-ben kinyomtatnak egy egész kilátót Svájcban – így fog kinézni
2024. 02. 08., 12:10

A térben nyomtatott, szétszerelhető és újra összerakható Tor Alva, vagyis Fehér Torony a világ legnagyobb ilyen jellegű épülete lesz. Az ETH Zürich technológiai egyetemen már meg is kezdték az elemeinek legyártását.

A Fehér Torony a 3D-nyomtatásos építkezés egyik legújabb úttörő alkotása. A svájci Mulegnsben állítják fel, és mire elkészül, 30 méter magas lesz. A projektet a látványos, metamorfózisos témákat kedvelő, felkapott építész, Benjamin Dillenburger vezeti, az Origen Alapítvány támogatásával. Alkotótársa, Michael Hansmeyer közleménye szerint a 3D-nyomtatással készült építmény egyszerre szolgál majd a falu jelzőfényeként és művészeti installációként, sőt, zenei és színházi előadásoknak is otthont adhat.

 

A torony 32 elágazó, absztrakt helyiségeket körülzáró oszlopból fog állni. A benne tekergő lépcsősor a csúcsán lévő boltíves koncertterembe vezeti a látogatókat. Ez a panorámás helyszín 45 fő befogadására alkalmas, és gyönyörű kilátást nyújt a körülötte elterülő völgyre. Az építészek szerint a Tor Alvával kapcsolatos kutatási területük innovációi alapjaiban változtathatják meg és tehetik fenntarthatóbbá az építőipart. Utóbbit egy forradalmi, robotizált betonextrudálási eljárás miatt állíthatják biztosan, hiszen az nem csak egyedibb formaterveket, „kifejező formákat, felületi részletességet és üreges funkciókat" tesz lehetővé, hanem "jelentősen le is csökkenti az anyagfelhasználást”.

„Nem szabványos építészeti elemek gyártását is lehetővé teszi. A körkörösség és az újrafelhasználás koncepcióit vizsgálva a tornyot úgy építik meg, hogy a szétszerelés lehetőségét szem előtt tartva, a Mulegnsben töltött ötéves élettartama után egy másik helyen újraépíthető legyen – írja a közlemény.  Alkonyatkor a Fehér Torony, a sajátos nyílásaival lámpáshoz hasonlít, és világítótoronnyá válik a hágó útvonalán.”

A hatemeletes torony minden egyes szintjét saját díszítési rendszer jellemzi, hozzájárulva a látogatók egyedi térélményeihez. A kilátót a téli szezonban egy eltávolítható membrán védi a zord időjárási viszonyoktól, például a széltől és a hótól. Ez a védőintézkedés biztosítja a szerkezet hosszú élettartamát és tartósságát.

Így készül a 3D nyomtatott kilátó

Az építészek digitális modellre lefordított, jellegzetes és bonyolult dizájnt hoztak létre a tervezőszoftverrel. Az építés folyamata is teljesen rendhagyó: egy nagyméretű robotkar segítségével, speciális összetevőkből készül betonból öntik ki az elemeket, rétegről rétegre. Egészen addig préselik egymásra a vékony rétegeket, amíg az nem hasonlít tökéletesen a digitális tervekre. A nyomtatás során a szerkezeti szilárdság fokozása érdekében acél megerősítő elemeket is beépíthetnek. A kinyomtatott alkotóelemeket ezután a helyszínen moduláris építési technikák segítségével szerelik össze, várhatóan 2024 júniusára.

Gábor János

A főoldali kép illusztráció. Látványterv: Benjamin Dillenburger, Michael Hansmeyer

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 27., 14:20
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, amelyet 280 ezren már véglegesítettek is. A bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget.
2025-03-27 20:05:00
Elkezdődött a társadalmi egyeztetése annak a kormányrendelet-tervezetnek, amely szerint a beruházások beüzemelése céljából lehetővé válik, hogy előzetes csoportos munkavállalási jóváhagyással kizárólag a beruházás beüzemeléséig, de legfeljebb egy évig Magyarországon vendégmunkások dolgozhassanak, amennyiben megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltéteknek.
2025-03-27 19:05:00
Április folyamán hét nagyvárosban – Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Győrben, Veszprémben és Budapesten – tájékozódhatnak a vállalkozások az elérhető innovációs támogatási programokról, aktuális K+F pályázati lehetőségekről és ingyenes innovációs szolgáltatásokról.
2025-03-26 17:45:00
2025. március 26-án átadták a 2024. évi innovációs teljesítményeket elismerő Magyar Innovációs Nagydíjat és további 6 ágazati díjat. A Nagydíjat a Cloud Network Technology Kft. kapta, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő informatikai tesztelési rendszerrel került a rangos mezőny élére.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS