Svájc

Itt találod az összes cikket a „Svájc” témában!

Lassul a Föld: már a bolygó mozgását és forgását is befolyásolja az emberiség

Lassul a Föld: már a bolygó mozgását és forgását is befolyásolja az emberiség

Hosszabbak a nappali időszakok, ami további melegedést okoz, és ez is az emberiség ökológiai lábnyomára vezethető vissza – mutat rá több friss tanulmány.
2024. 04. 22., 14:10
Testrészek is készülhetnek 3D nyomtatással a vadonatúj rugalmas-merev anyagból

Feltaláltak egy elasztomer alapú tintát, amivel rugalmas eszközök, sőt, akár teljesen életszerűen működő protézisek alkothatók egy kereskedelmi forgalomban kapható 3D nyomtatóval. A mechanikus illesztések nélkül létrehozható tárgyak egyszerre rendelkezhetnek „csontokkal” és köréjük épült, rugalmas „hússal” is.

2024. 03. 02., 10:10
Sajtgyártás melléktermékével is kivonható az arany az e-hulladékból

A műszaki alkatrészekben található fém- és aranytartalom visszanyerése fontos feladata (lenne) az elektronikai hulladékkezelőknek világszerte, ugyanakkor az eljárás - például az arany esetében - nagyon környezetkárosító anyagokat igényel. Vagy legalábbis igényelt eddig. Kiderült, hogy egy élelmiszeripari melléktermék is alkalmas rá.

2023. 12. 07., 14:10
Egyszerre négylábú és humanoid az új svájci robot

A sokoldalúság netovábbja lett a zürichi Swiss-Mile ANYmal műhelyében készült robot, ami kerekes négylábúként képes mozogni, de két lábra is áll, ha kell, hogy a két mellső lábát karként használja. A svájci robotkutya-humanoid máris megkezdte a kiképzését, gyakorlati feladatokra.

2023. 10. 10., 14:41
Érzelmeket kommunikáló robotot fejlesztett ki a Disney

Váratlan, hogy éppen egy szórakoztatóipari vállalat rukkol elő ennyire forradalmi innovációval, de megtörtént. Az érzelmeket sikeresen kommunikáló robot a Disney kutatócsoportjának találmánya, és egy detroiti intelligens robotikai konferencián mutatták be.

2023. 08. 31., 14:25
Bajnokokat megszégyenítve vezet az AI – egyelőre drónt, később autót, repülőt

Önvezető technológiák fejlesztésében jelent mérföldkövet a svájci tudósok legújabb eredménye. Olyan mesterséges intelligenciát alkottak, ami 25-ből 15-ször legyőzte az emberi pilótákat, sőt, új körrekordot állított fel. A modell később közúti járművek és repülőgépek fedélzetén bizonyíthat.

2023. 08. 23., 14:23
Egy új rendszer ködből képes tiszta vizet előállítani

Napenergia felhasználásával, a ködből képesek emberi fogyasztásra alkalmas vizet készíteni az ETH Zürich tudósai. A svájci kutatók elsősorban száraz területeken élők helyzetén könnyítenének a találmánnyal.

2022. 01. 22., 14:35
Erősödnek a magyar–svájci  gazdasági kapcsolatok

A Magyarországon működő svájci vállalatok elkötelezettek maradtak hazánk mellett a járvány okozta gazdasági visszaesés idején is – jelentette ki Varga Mihály, miután svájci kollégájával, Ueli Maurer pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélést Bernben.

2021. 08. 03., 17:30
E-közlekedéssel erősítenek svájci nagyvárosok

Jelentős léptékkel halad az alpesi ország a klímasemleges tömegközlekedés fele: a közeljövőben két nagyvárosban is komoly fejlesztések indulnak az elektromobilitás terén a Siemens segítségével.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.