Több mint félmillió magánszemély már benyújtotta szja-bevallását

2023. 05. 01., 12:55

Több mint félmillió magánszemély már benyújtotta személyi jövedelemadó-bevallását, a NAV által elkészített szja-tervezetet már közel egymillióan nézték meg – tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A tervezet a 2022-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet az adófizető munkáltatója, kifizetője, valamint a kedvezményekről szóló igazolás kiállítója által megadott adatok alapján állít össze a NAV. Az adóhatóság tehát kiszámítja az adófizető helyett a jövedelmét terhelő adót, valamint számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az eSZJA-ban szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő, de az adófizetőnek visszajáró összeg is.

Az szja-t naptári évre kell megállapítani, a bevallást jellemzően a naptári évet követő év május 20-ig kell benyújtani, ám 2023-ban május 22. a határidő.

Az szja mértéke idén 15 százalék, ami egységesen vonatkozik minden adóalanyra. Az szja csökkentésére többféle kedvezményt is lehet érvényesíteni. Ilyen például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény. A családi kedvezmény mértéke attól függ, hogy magányszemélyként hány gyermek után jogosult családi pótlékra, illetve hány olyan eltartott él a családban, akit a családi pótlék összegének meghatározása során figyelembe lehet venni. Családi járulékkedvezményt is kaphat a szülő, ha a családi szja-kedvezményt nem tudja teljes mértékben kihasználni.

Az egyéni vállalkozóknak és azoknak, akik kifizetőnek nem minősülő személytől is szereztek jövedelmet, a tervezetüket ki kell egészíteniük – hívta fel a figyelmet Izer. Az éves adó 1+1 százalékáról május 22-éig lehet rendelkezni. A vallási közösségek részére korábban tett nyilatkozat visszavonásig érvényben marad, azonban a civil szervezetek számára történő felajánláshoz minden évben új nyilatkozat benyújtása szükséges.

A nyugdíj- vagy egészségbiztosítással rendelkezők is az adóbevallásban tudják érvényesíteni a hosszú távú öngondoskodást honoráló adójóváírást. A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak számára befizetett összegek az adott évben ugyan nem csökkentik a fizetendő adót, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám a következő évben visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá. Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente összesen akár 280 ezer forintot is vissza lehet igényelni az szja-ból, ehhez a maximum összeghez ugyanakkor több megtakarítási formát kell kombinálni, például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztári befizetéssel. Jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS