Reménybeli új munkaadójának „dolgozott előre” a hivatali visszaéléssel vádolt főnyomozó

2023. 09. 04., 12:39

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy korábban kormánytisztviselőként dolgozó férfival szemben, aki hivatalos adatokat adott át arra nem jogosultnak.

A vádirati tényállás szerint a férfi kormánytisztviselőként dolgozott főnyomozó beosztásban egy dunántúli nyomozó hatóságnál 2018. december 31. napjáig – olvasható a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményében.Ezen minőségében 2018 őszén bűnüldözési adatokkal is dolgozott, melyek közül – egy nyomozásban kiküldött – megkeresésre érkező választ átadott egy olyan személynek, aki arra nem volt jogosult. Az adatokat ily módon megszerző személy egyébiránt egy olyan céget vezetett, mely adószakértőként vállalta a nyomozással érintett Kft.-re nézve keletkezett, megismerhető adatok ellenőrzését. A cégvezető tehát meg nem ismerhető adatokhoz is hozzájutott.

Az adatokat megszerző gazdasági társaság a főnyomozóként dolgozó vádlottat 2019. január 1. napjától alkalmazni kívánta, mint adójogászt. Az alkalmazásra vonatkozó megállapodást 2018 októberében alá is írták, az adatok jogellenes átadása ezután történt meg, tulajdonképpen a későbbi munkáltató javára, ezzel jogtalan előnyt biztosítva neki.

Az ügyészség a férfi ellen hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat, mely bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS