Ne legyünk „gyenge láncszemek” az adóhatósági vizsgálatokban!

Az utóbbi években megváltozott az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata. Az első körös adóellenőrzések helyett egyre gyakoribbak a figyelemfelhívó célzattal elrendelt jogkövető vizsgálatok. Ezek során az adókötelezettséghez kapcsolódó hibákat feltárva az adóhatóság kiszűri a kockázatos folyamatokat és lehetőséget biztosít arra, hogy a problémákat megadott határidőn belül, jogkövetkezmények nélkül orvosoljuk. Ha azonban a jogkövető ellenőrzés során olyan beszállítói láncolatra bukkan a revízió, amelynek valamelyik résztvevője elmaradt az áfafizetési kötelezettséggel, biztosak lehetünk abban, hogy a láncolat résztvevőit – így bennünket is – adóellenőrzés keretében tovább fog vizsgálni, és hogy ez a vizsgálat nagy valószínűséggel  megállapítással – és akár 200 százalékos adóbírsággal – fog zárulni.

Az ilyen esetekben, amint az korábban is jellemző volt, az adóhatóság gyakran még mindig attól várja a „kár” megtérítését, aki önhibáján kívül került a kellemetlen helyzetbe. Teszi ezt annak ellenére, hogy az Európai Bíróság több ítélete (C-80/11 Mahagében és Dávid, C-273/11 Mecsek Gabona, C-446/15 Signum Alfa Sped) kimondja: a beszállítói láncolatban történt visszaélés miatt eltűnt áfa csak akkor hajtható be egy adózón, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az illető tudott vagy tudnia kellett volna arról, hogy adócsalással érintett ügyletben vesz részt, és ennek ellenére nem tette meg a tőle ésszerűen elvárható intézkedéseket.

Bár az adóhatóság útmutatóban és belső irányelvben is rögzítette azokat az objektív körülményeket, amelyek fennállását a revíziónak egy ellenőrzés során vizsgálnia kell és amelyek bizonyítható fennállása esetén mentesíti a társaságot az objektív felelősség alól, a tapasztalatunk alapján sajnos az ellenőrzési gyakorlat ettől igen gyakran eltér – mondja dr. Deák Ivett, a K-X Consulting jogi tanácsadója. Még mindig előfordul, hogy a revízió olyan ellenőrzési folyamatokat vár el az adóalanyoktól, amelyek csak „íróasztal mellől" tűnnek ésszerűnek. Így azon túl, hogy a nyilvánosan elérhető partneradatok teljes körű ellenőrzését és a beszerzett adatok dokumentálását is számon kérik az adózótól, azt is elvárják, hogy szerződéskötés előtt személyesen vegyék fel a kapcsolatot az ügyvezetővel, a kapcsolattartó esetében ráadásul még azt is ellenőrizzék, hogy az illető megfelelő dokumentum birtokában jogosult-e a szóban forgó ügyben eljárni. Az Európai Bíróság említett ítéletei alapján az alvállalkozó személyi, tárgyi feltételeinek, adóbevallási hajlandóságának stb. vizsgálata olyan, az általános üzleti partnerellenőrzésen túlmutató elvárás, amelyet az adóhatóság nem várhat el, és erre való hivatkozással az adólevonási jog gyakorlását nem vonhatja el – ezzel azonban sajnos még nincs minden revizor tisztában. Az ilyen esetek rendszerint úgy folytatódnak, hogy az adóalany felveszi a kesztyűt és harcol az igazáért, amit ritkább esetben első fokon, jellemzően inkább másodfokon vagy a bíróságon nyerhet meg – vagy veszíthet el. De ha végül neki adnak is igazat, biztos, hogy sok-sok óra extra munkaidővel kell számolnia, nem is beszélve a pluszban felmerült költségekről, tanácsadói, ügyvédi díjakról és a fölösleges idegeskedéstől.

A szerződéskötést megelőzően a partnerek alapos(abb) ellenőrzésével, „átvilágításával”, amelyet külső szakértők is elvégezhetnek, számos kellemetlenségtől menthetjük meg magunkat. A „házon belül" elvégzett kockázatelemzések kiszűrhetik azokat a beszállítókat, akik miatt önhibánkon kívül egy ellenőrzés során célkeresztbe kerülhetünk – hangsúlyozza dr. Deák Ivett.