Az a gyanús, ami nem gyanús: jobban kell figyelniük a munkáltatóknak

2023. 01. 11., 14:21

Január 1-jétől jelentősen változtak a Munka Törvénykönyvének (Mt.) szabályai. A sok változás közepette azonban többeknek elkerülheti a figyelmét egy olyan újdonság, amely sokszor hozhatja kellemetlen helyzetbe a munkáltatókat: a munkáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség kiszélesedése – hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Nagy Dóra Ágnes.

2023. január 1-jétől az Mt. eddigi legátfogóbb módosítására került sor. Az új szabályok alapvetően két EU-s irányelvet ültetnek át a magyar gyakorlatba és fő céljuk a munka – magánélet egyensúlyának növelése, valamint az átláthatóbb és kiszámíthatóbb munkafeltételek megteremtése.

A magyar jogalkotó az EU által deklarált célokat kiterjesztve, egyidejűleg megváltoztatta a joggal való visszaélésre vonatkozó bizonyítási szabályokat is. Joggal való visszaélésről akkor beszélhetünk, ha valamely félnek jogában áll ugyan egy intézkedést megtenni, azonban ezt a jogát nem annak célja szerint gyakorolja. Bár joggal való visszaélésre a munkavállaló korábban is hivatkozhatott, azonban mostantól változnak a bizonyítási szabályok: a továbbiakban a munkáltató lesz köteles azt igazolni, hogy az egyébként jogszerű intézkedését nem valamely, a munkavállaló által sérelmezett körülmény váltotta ki. Márpedig ez jelentős többlet terhet és sokszor komoly dokumentációs nehézséget ró a munkáltatókra.

Lássunk erre néhány példát!

Munkaviszony megszüntetése átszervezésre hivatkozva

Tegyük fel, hogy a munkáltató átszervezésre hivatkozva, jogszerűen megszünteti egy olyan munkavállalója munkaviszonyát, akinek korábban konfliktusa volt a felettesével. Ha a munkavállaló úgy gondolja, hogy a megszüntetés valós oka ez utóbbi és nem az átszervezés volt, úgy joggal való visszaélésre hivatkozva igényt érvényesíthet a munkáltatóval szemben (kérheti akár a munkaviszony helyreállítását is az új szabályok alapján).

Az Mt. eddigi szabályozása alapján a munkavállalót terhelte azon körülmény teljes bizonyítása, hogy a munkáltató részéről joggal való visszaélés történt. Jelen helyzetben tehát korábban a munkavállalónak kellett igazolnia, hogy a felmondás valós indoka valójában nem az átszervezés, hanem a felettesével való konfliktusa volt. Ezzel szemben az új szabályok szerint már a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy nem a korábbi konfliktusra hivatkozással szüntette meg dolgozójának munkaviszonyát, azaz valóban fennálltak az átszervezés körülményei, nem mondvacsinált okra hivatkozott csupán.

Munkavállaló elbocsátása próbaidő alatt

A munkáltató a próbaidő alatt indoklási kötelezettség nélkül jogosult bármely munkavállalójának a munkaviszonyát megszüntetni. Tegyük fel azonban, hogy a próbaidő alatt a munkáltató tudomást szerez a munkavállalója gyerekvállalási szándékairól. Ha egy ilyen helyzetben, az Mt. által biztosított jogánál fogva, a munkáltató próbaidő alatt megszünteti a munkaszerződést, úgy a munkavállaló érvelhet azzal, hogy a megszüntetés oka valójában a gyerekvállalási tervével volt összefüggésben.

Mostantól kezdve – a joggal való visszaélésre hivatkozás esetén – a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a megszüntetésre nem a munkavállaló gyerekvállalási tervére tekintettel került sor. „Azaz hiába nem lenne a munkáltatónak ilyen esetben indoklási kötelezettsége, közvetetten mégis felmerül az az igény, hogy a munkáltató szükség esetén indokolni tudja, miért is szüntette meg próbaidő alatt a munkavállaló munkaviszonyát. Vagy legalábbis ennek okát megfelelően dokumentálja és erre az esetre felkészülten hozza meg a döntését” – magyarázza dr. Nagy Dóra Ágnes ügyvéd.

Prémium, vagy speciális juttatások egyes munkavállalói csoportok javára

Tegyük fel, hogy a munkáltató egy olyan speciális, prémium jellegű juttatást vezet be, amelyre, egyes prémium-kritériumok teljesítése alapján kizárólag a munkavállalók egy része válik jogosulttá (ilyen lehet például egy munkavállalói résztulajdonosi program bevezetése). Ha egy ilyen esetben a munkavállaló úgy gondolja, hogy indokolatlanul maradt ki a javadalmazási körből, úgy ezzel kapcsolatban igényt érvényesít a munkáltatóval szemben. Egy ilyen eljárásban a munkáltató köteles lesz indokolni, hogy milyen elvek alapján döntött a jutatott személyek köréről és bizonyítani, hogy ennek során betartotta a rendeltetésszerűség, a jóhiszeműség, a tisztesség, illetve az egyenlő bánásmód követelményét.

Konklúzió

Mint a fenti példák is mutatják, az új szabályozás azt eredményezi, hogy adott esetben a munkáltatóknak kell kimenteniük magukat – azaz azt is tudniuk kell bizonyítani, hogy mit nem tettek meg, vagy praktikusan, hogy valóban jogszerű okból jártak el az egyes intézkedések kapcsán. Ez pedig többletkövetelményt ró a munkáltatókra jogszerű intézkedésük esetén is.

„Egyelőre még bizonytalan, hogy milyen bizonyítékokat fogad majd el a bíróság és hogyan tudja a munkáltató igazolni, hogy az intézkedésére objektív vagy jogszerű indokok vezették. De, mint ezt már régóta tudjuk, a legnehezebb – többször lehetetlen - dolog mindig annak a bizonyítása, hogy mi miért nincsen, azaz, hogy mit miért nem tettünk meg. Jól fel kell szerelkeznie ezért annak a munkáltatónak, aki biztosra akar menni egy későbbi, esetleges munkaügyi eljárásban” – foglalja össze a Jalsovszky szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS