Áttörés jöhet a céges autóhasználatban

2021. 04. 23., 13:00

Az üzleti szereplők fele fontolgatja az autómegosztás igénybevételét vagy használ már most is ilyen mobilitási szolgáltatást – derül ki a SHARE NOW és a Wallis Motor közös kutatásából. A kis-, közepes- és nagyvállalatok hasonló mértékben érdeklődnek a lehetőség iránt, amelyet leginkább üzleti találkozókhoz és munkába járáshoz használnak. A nyitottságon meglepő módon az sem változtat, hogy az adott vállalkozás rendelkezik-e saját céges gépjárműflottával vagy sem.

A koronavírus-járvány gyökeresen változtatta meg az életünket, így mobilitási szokásainkat is átírta. Előtérbe kerültek az olyan rugalmas, egyéni és biztonságos közlekedési formák, amilyen a carsharing: a német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium tavalyi tanulmánya szerint a pandémia első hullámát követően 45 százalékkal többen vettek igénybe autómegosztási szolgáltatásokat Európában, mint egy évvel korábban.

A gyalog is könnyen elérhető távolságban lévő személygépkocsikra építő, a nap 24 órájában elérhető, úgynevezett free-floating carsharing megoldásokat főként üzleti találkozók lebonyolításához és munkába járáshoz használják azok a magyarországi vállalatok, amelyek döntéshozóinak véleményét az idén márciusban szondázta meg a SHARE NOW és a Wallis Motor.

A gazdaság számos ágazatában aktív csaknem ötszáz válaszadó közül a legtöbben a szolgáltatószektorban (15 százalék) az építőiparban (13 százalék), illetőleg IT-területeken (10 százalék) tevékenykednek. Több mint harmaduk (37 százalék) nyilatkozott úgy, hogy a járvány érintette az alkalmazotti létszámot, és ez többségüknél (70 százalék) csökkent is. Az összes válaszadó vállalat 64 százaléka számolt be a home office megjelenéséről, sőt, 34 százalékuknál a kollégák több mint heti 3 napot töltenek otthoni munkavégzésben.

Utóbbival együtt sok munkaadónál alakult ki egyfajta hibrid munkavégzés. Ez feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy a megkérdezettek 17 százaléka leginkább munkába járáshoz vett igénybe carsharing szolgáltatást, ennél többen (24 százalék) csak az üzleti találkozókat jelölték meg célként. Sokan mennek vidéki utakra ezekkel az autókkal (14 százalék) vagy végzik a mindennapos munkájukat (11 százalék).

„Örömteli fejlemény, hogy a válaszadók több mint 10 százaléka már munkavállalói juttatásként is tekint az autómegosztásra” – mondja Buday Bence, a SHARE NOW Magyarország ügyvezető igazgatója.

(Az Üzletem.hu korábbi interjúját Buday Bencével IDE KATTINTVA olvashatja.)

Ez a lehetőség a cégek számára könnyen adaptálható megoldással elérhető: a munkatárs nyilatkozik, hogy a rendelkezésre álló cafeteria-keretéből mekkora összegben szeretné igénybe venni a szolgáltatást, majd az igényelt és a munkaadó által jóváhagyott összeget szabadon levezethető kredit formájában kapja meg az alkalmazásban. Az autómegosztás ráadásul adómentesen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe: akár hétvégi kirándulást terveznek, akár a tömegközlekedést szeretnék elkerülni, a carsharing kézenfekvő és kényelmes megoldás a munkavállalók számára.

A felmérésben megkérdezett cégek 51 százaléka már használja vagy a jövőben szeretné igénybe venni az autómegosztást, ami érdekes módon nincs összefüggésben azzal, hogy rendelkeznek-e vállalati gépjárműflottával. Szintén nem tapasztalható eltérés a szolgáltatás iránti nyitottságban a vállalatok méretéből adódóan, ahogyan az érzékelt és legtöbbre értékelt előnyökben sem.

Az üzleti célú felhasználók közel 20 százaléka a konstrukció egyszerűségét és rugalmasságát díjazza a leginkább, ezt követi a költséghatékonyság (16 százalék), majd az egyszerű elszámolhatóság (15 százalék), hiszen ezzel a megoldással a vállalati autóhasználat tipikusan fix költsége részben vagy egészben változó költséggé alakítható. Ugyanis, a SHARE NOW autók igénybevétele után kizárólag a tényleges használat alapján kell fizetni, legyen szó akár néhány perces városon belüli utakról vagy akár 30 napig tartó bérlésről.

A cafeteria-alapú lehetőség mellett a klasszikus céges felhasználáshoz a SHARE NOW közép- és nagyvállalatoknak kifejlesztett megoldásával üzleti fiókot hoz létre a partnercégeknek. Az utazások pontos, állandóan naprakész adatait (indulási és érkezési időpontok, költségek) illetően a vállalat saját adminisztrátori felületen, követhető módon kezelheti minden munkatárs közösségiautó-használatát. Ehhez havi elszámolású gyűjtőszámla és átlátható, egyedi vállalati kedvezményeket tartalmazó árazás társul: a partner csak annyit fizet, amennyit ténylegesen vezettek a munkavállalói, nincs külön felmerülő költség.

„Eljutottunk arra a pontra, amelyen a cégek már jól felfogott üzleti érdekből választják az autómegosztást. Ez a folyamat hasonlóan zajlott le pár évvel ezelőtt Nyugat-Európában, ahol immár komoly hagyománya van a vállalati célú felhasználásának” – vélekedik Buday Bence.

Szerinte az üzleti környezetbe ágyazott carsharing-gel a munkaadók dolgozóik egészségének megóvásáért is sokat tehetnek – nem véletlen, hogy a válaszadók jelentős része utalt rá, hogy a közeljövőben az eddigieknél is erőteljesebben mutatkozhat igény az autómegosztásra a vállalatuknál.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS