Tízmilliókat költ e-taxikra Paks

2019. 07. 17., 09:30

Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat – közölte a projektet lebonyolító Protheus Zrt. vezérigazgatója.

A napokban mintegy 30 millió forintért – egyenként másfél millió forint állami támogatás igénybe vételével – három gépjárművet szerzett be az önkormányzat, amelyeket egy-egy taxitársaság üzemeltet majd. A taxis cégekkel kötendő szerződés szerint a járművek bérleti díja a hagyományos meghajtású gépkocsik üzemanyagköltségének megfelelő összeg lesz – mondta Kiss Péter, Protheus Zrt. vezérigazgatója.

A 2014-ben indított projekt célja, hogy Pakson a közösségi közlekedés mindegyik fajtája elektromos meghajtású járművekkel működjön, és ehhez a villamos energiát önellátó módon a város állítsa elő. A projektbe több környékbeli önkormányzat – Szekszárd, Tolna, Dunaföldvár – is bekapcsolódott. A térségben 50-100 elektromos jármű forgalomba állítását tervezik a következő két évben.

A cégvezető az eddig megvalósult fejlesztések között megemlítette, hogy két, kétszer 22 kilowattos elektromos töltőpontot hoztak létre Pakson, az e-járművek kiszolgálásához a továbbiakban több mint húsz töltőállomásra lesz szükség.

Beszámolt arról, hogy néhány héten belül lezárul a paksi önkormányzat 8 plusz 2 elektromos autóbusz beszerzésére vonatkozó pályázata, a város az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásaiból elnyert, 1,7 milliárd forintból vásárolja meg. Ezzel a településen teljesen kiváltják majd a dízel meghajtású autóbuszokat.

A projekt része egy 3 megawatt teljesítményű napelempark és egy 11 megawatt kapacitású energiatároló, amelyek tervezési szakaszban vannak.

A vezérigazgató arra is kitért, hogy a paksi önkormányzat elsőként állapodott meg az áramszolgáltatóval egy okos hálózat létrehozásáról. Ez azt jelenti, hogy az épületek tetejére telepített napelemek és önkormányzati naperőműparkok által termelt áramot az E.on hálózatán keresztül továbbítani lehet az önkormányzati ingatlanokhoz, így a térségi települések kölcsönösen el tudják látni egymást elektromos árammal.

A Protheus projekt 2020-ban lezáruló tervezését az Európai Fejlesztési Bank (EIB) kétmillió euróval támogatta, egyes projektelemekhez az EIB is tud támogatást nyújtani - közölte a cég vezetője. (MTI)

(A fotó illusztráció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS