Százhúsz hardver ötlet érkezett a Tungsram programra

2020. 03. 04., 16:45

A várakozásokat felülmúlva országosan 120 hardver ötlet érkezett a Startup Campus Tungsram programjára. Az idén tavasszal először elinduló, magyar startupoknak szóló akcelerációra az egészségügy és életmód-technológia területéről pályáztak legtöbben, de mobilitás, okos város, energia és agrártechnológia megoldásokkal is nagy számban jelentkeztek.

Február 29-én zárult a jelentkezés a Tungsram és a Startup Campus közös, a régióban is egyedülálló akcelerációs programjára, melyben a bekerülő startupok 20 millió forintos befektetést, gyártási kapacitást és üzleti képzést kapnak ahhoz, hogy a féléves program végére sorozatgyártásra alkalmas prototípust és piacképes üzleti modellt készítsenek. A lehetőség iránti érdeklődés kiemelkedő, összesen 120 magyar jelentkezést regisztráltak a szervezők.

A legtöbb jelentkezés, az ötletek mintegy harmada egészségügy- és életmód-technológia területre érkezett, emellett 30 okos városokkal kapcsolatos, 27 energetikai, 13 agrártechnológiai, valamint 12 mobilitással kapcsolatos pályázat futott be a szervezőkhöz. A programra már akár egy ötlettel, de kész prototípussal is lehetett jelentkezni. A leadott jelentkezések több mint felének kezdetleges vagy kész prototípusa van, harmadát pedig szakértő validálta.

A több mint száz jelentkező közül a legígéretesebb csapatok következő megmérettetése a március 16-19 között megrendezendő Bootcamp (kiválasztási tábor) lesz, az innen bekerülő csapatok pedig már áprilisban elkezdhetik a termék- és üzletfejlesztési munkát. A projekteket a Tungsram mérnöki támogatással és gyártási kapacitással segíti, az eredményes induláshoz a Startup Campus nyújt üzleti képzéseket és szakmai mentorálást.

Az akceleráció fő befektetési partnere az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, emellett szakmai partnerként csatlakozott a Deloitte Private és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), az EDC Debrecen pedig a program hivatalos Smart City partnere. Az akcelerációt október végén egy Demo Day zárja, ahol a résztvevők a nagyközönség előtt is bemutathatják fejlesztéseiket. A legjobb projektek további 50 milliós befektetést is kaphatnak a program után.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.