Nemzetközi mentorok is segítik a magyar startupok fejlődését

2020. 12. 04., 14:45

Nemzetközi mentorálási szolgáltatással bővült az INPUT Program így jelenleg hét ország tizenkét nemzetközi mentora révén biztosít térítésmentes szakmai támogatást a külpiacra lépés előtt álló magyar startupok számára – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Solymár Károly Balázs elmondta: az egyedülálló, több alkalomból álló mentorálás során a vállalkozások széles kapcsolatrendszerrel és tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak információkat az adott célpiacról, majd tanulmányút keretében a gyakorlatba is átültethetik megszerzett tudásukat.

A nemzetközi mentorjelöltek több napos, gyakorlatorientált képzésen vesznek részt, melynek keretében megismerhetik a magyar innovációs ökoszisztéma jellemzőit, elsajátíthatják a mentoráláshoz szükséges szakmai tudást, valamint működő magyar startupok esettanulmányain keresztül élesben is kipróbálhatják a mentorálási eszköztárat.

A folyamatosan bővülő nemzetközi hálózat jelenleg tizenkét mentorból áll, akik az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Lengyelországból, az Egyesült Arab Emírségekből, Georgiából, Moldovából és Ausztriából segítik a magyar vállalkozásokat.

Az INPUT Program jelenleg mintegy 80 főt számláló, országos pro bono mentorhálózatot épített ki Magyarországon. A mentorjelöltek több napos szakmai képzést és vizsgát követően válhatnak INPUT Mentorrá, akiket később további szakmai programok segítenek a fejlődésben. A program hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ 2018-ban Global Best Practice elismeréssel illette az INPUT Program tevékenységét

A térítésmentes mentori szolgáltatást a már fejlett, nemzetközi piacra lépés előtt álló startupok vehetik igénybe az INPUT Program weboldalán keresztül, a mentorálási folyamat zárásaként pedig tanulmányúton vehetnek részt az adott célpiacon. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-10 10:20:02
Szinte minden cégnek van már valamilyen biztosítása. Leginkább kötelező és casco, de a vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás is népszerű, miközben a kibertámadások ellen csak 100-ból 2 cég védekezik – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből.
2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS