Most 24-en végeztek a Mercedes művezető képzési programjában

2018. 10. 31., 10:00

A Mercedes-Benz gyár egyéves ipari művezető képzésének zárásaként újabb 24 szakember kapta meg magyar-német diplomáját Kecskeméten.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2016-ban közösen hívta életre a gyár munkatársai számára szervezett művezetőképzést. Az első végzősök a tavalyi év őszén vehették át diplomájukat.

A képzés szervezőinek célja, hogy 5 év alatt – több csoportban – minden, a kecskeméti gyárban művezetőként dolgozó munkatárs elvégezze a képzést. A Magyarországon egyedülálló képzés igen népszerű az autógyár dolgozóinak körében, idén 24 szakember vehette át ünnepélyes keretek között a diplomáját.

„Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink a legkorszerűbb tudásanyaghoz férhetnek hozzá. És büszkék vagyunk a kollégáinkra is, akik a napi munkájuk mellett, részben hétvégéiket is feláldozva végezték el a képzést. Mindezt egy olyan eseménydús évben, amelynek során a kecskeméti gyárban megkezdődött az új A-osztály gyártása” – hangsúlyozta Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz gyár és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a Daimler által fejlesztett legfontosabb német képzési modulokat közösen ültetette át magyarországi viszonyokra. Az oktatási program a szakmai ismeretek mellett a vezetői ismeretek széleskörű bővítéséhez is hozzájárul. A tantárgyak között szerepel a közgazdaságtantól kezdve a motivációs és kommunikációs tréningeken át, a minőségirányításig számos ismeretanyag. A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők kétnyelvű – magyar-német – diplomát kapnak.

„Biztosak vagyunk benne, hogy művezetőink a Magyarországon egyedülálló képzés által olyan ismereteket szereznek és eszközöket kapnak kezükbe, amelyeket vezetőként mindennapi munkájuk során hasznosítani tudnak, és példát mutatnak munkatársaik számára” – hangsúlyozta Lena Doll, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR-igazgatója.

A jövőben a művezetői képzésnek is a Mercedes-Benz Academy Kecskemét új épülete ad majd otthont. A 8 000 négyzetméteres képzési központban a legmodernebb technológiák felhasználásával készítik fel a jövő járműipari szakembereit az autógyár tőszomszédságában.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.