Magyar autóipar: nagy és kerek számhoz közelít a termelési érték

2019. 10. 01., 11:01

A magyar autóipar termelési értéke egy éven belül elérheti a 10 000 milliárd forintot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter az Infineon Technologies nemzetközi vállalat új gyárának alapkő letételi ünnepségén elmondta: 6,4 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a vállalat új ceglédi beruházásához, amellyel 275 új munkahely jön létre. A beruházás összesen 32 milliárd forintba kerül.

A miniszter elmondta: a magyar gazdaság sikeressége azon múlik, hogy milyen mértékben érkeznek hazánkba az elektromobilitásra épülő új autóipari korszak beruházásai. Hozzátette, ma az látható, hogy egyre nagyobb számban választják beruházásaik helyszínéül Magyarországot a nagy autóipari cégek. Az elektromobilitás területén megvalósuló fejlesztések nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az elmúlt öt évben minden év végén új éves beruházási rekord született – mondta.

Szijjártó Péter szerint Magyarország versenyképességét bizonyítja, hogy a világon a 92. helyen áll a lakosság számát tekintve, míg az autóipari export világranglistán a tizennyolcadikon. Pest megyébe az elmúlt öt évben 46 nagyberuházás érkezett a kormány beruházásösztönző politikájának köszönhetően, amelyek révén 500 milliárd forintnyi beruházással 8360 új munkahelyet hoztak létre.

Az elektronikai ipar a tavalyi évben 11 százalékkal tudta növelni teljesítményét, aminek a termelési értéke 5100 milliárd forint volt, és az idei év első felében is újabb 8 százalékos emelkedést sikerült elérnie úgy, hogy 145 ezer embert foglalkoztat hazánkban.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közleménye szerint a cég 25 éve van jelen Magyarországon. Eddig Magyarországon a 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozói létszáma megközelíti az 1600 főt, a gyártás 2021 végén kezdődik.

Nyilvános cégadatok szerint az Infineon Technologies Cegléd Kft. a 2017. október 1-jétől 2018. szeptember 30-ig tartó üzleti évében 13,078 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami mintegy 2,48 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaság adózott eredménye a 2018-as üzleti évben 286,9 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 427 millió forinttal. (MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS