Ezt az élményt nyújtja mostantól a Samsung

2018. 11. 08., 18:45

A Samsung Electronics 2018-as fejlesztői konferenciáján új fejlesztői eszközöket mutatott be. A cég még egyszerűbbé teszi a fejlesztők és a partnerek számára, hogy az összekapcsolhatóság élményét világszerte készülékek millióiba építsék be.

„Jelentős előrelépést értünk el a mesterséges intelligencia és az IoT terén, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a csatlakoztatott életről alkotott elképzeléseink valósággá váljanak – mondta DJ Koh, a Samsung Electronics elnöke, az IT és mobilkommunikációs üzletág vezérigazgatója.

„Az az előrelépés, amit a Bixby és a SmartThings fejlesztése során elértünk, teljesen új fejezetet nyit, amelyben bizonyos mértékben már a harmadik fél termékei és szolgáltatási is integrálhatóak a mesterséges intelligencia és IoT platformjainkba. Az összehajtható kijelzőnk egészen újszerű mobilos élmény alapjául szolgál majd.”

A Bixby a kezdetekben egy intelligens interfészként működött, amely a telefonnal való kapcsolat egy praktikus, hangalapú formáját jelentette. A Samsung mára egy bővíthető intelligens platformmá fejlesztette a felületet, amely támogatja a felhasználók életében szerepet játszó különféle termékeket és szolgáltatásokat.

A 2018-as fejlesztői konferencián a vállalat új megoldásokat tett elérhetővé a fejlesztők számára, hogy sokkal kommunikatívabb, személyre szabhatóbb és még hasznosabb intelligens asszisztenst kínálhassanak a felhasználóknak.

Annak érdekében, hogy a fejlesztők még könnyebben bővíthessék a Bixby-alapú szolgáltatásokat, a Samsung bemutatta a Bixby Fejlesztői Stúdiót. Az eszközkészlet segítségével új távlatok nyílnak meg a fejlesztők és a partnerek számára, hogy még intelligensebb alkalmazásokat és eszközöket fejlesszenek.

Mostantól egyszerűen hozhatnak létre Bixby Kapszulákat, azaz kifejezetten a Bixbyhez tervezett funkciókat és szolgáltatásokat, amelyeket a Bixby Piactéren hozzáférhetővé tehetnek a felhasználók számára.

A Bixby platform lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy a kapszuláikat könnyedén a mobiltelefonokból, televíziókból, háztartási berendezésekből és egyéb termékekből álló Samsung ökoszisztémához igazítsák.

A Samsung csatlakoztatott mindennapokról alkotott víziója egy egyetlen platformon egyesített, növekvő számú összekapcsolt eszközt magában foglaló, nyílt IoT ökoszisztémán alapszik. A már több mint 200 piacon jelenlévő SmartThings alkalmazás az IoT megoldásokat az okosotthonon túl az autóban, az irodában és ezek között félúton is elérhetővé teszi.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS