Egy megállapodás is középpontba került az innovációs konferencián

Egy megállapodás is középpontba került az innovációs konferencián
2018. 11. 01., 09:00

Az innovációs célú közbeszerzések elterjedésének előmozdítása érdekében kötött együttműködési megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Közbeszerzési Hatóság. A szakmai összefogás támogatja a Magyar Kormány céljait és az innováció élénkítését.

Az együttműködési megállapodást Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter és Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke ünnepélyes keretek között írta alá a Közbeszerzési Hatóság „Középpontban az innováció” című konferenciáján.

A Közbeszerzési Hatóság egyik kiemelt célkitűzése, hogy támogassa a környezetkímélő, a fenntartható és az innovatív közbeszerzések elterjesztését, legyen szó építési beruházások megvalósításáról vagy termékek és szolgáltatások beszerzéséről.

A Közbeszerzési Hatóság tematikus képzései és konferenciái a közbeszerzési jogalkalmazás megkönnyítését, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlat elterjesztését segítik elő. Az idei konferencián az innovációs előnyök megismertetése és kiaknázása volt terítéken.

A kormány kiemelt stratégiai célja az innovációs, illetve kutatás-fejlesztési tevékenység élénkítése. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve a Közbeszerzési Hatóság ezért együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy fokozzák az innovációs célú közbeszerzések hatékonyságát és elterjedését.

„Kiemelt feladatunk, hogy megteremtsük az innovatív közbeszerzések előmozdításának lehetőségeit, megismertessük a szakemberekkel a nemzetközi és hazai szabályozást, és az elérhető jó gyakorlatokat. Célunk az is, hogy a hazai vállalatok hatékonyságát ily módon növeljük. A tapasztalatcsere elősegítésével szeretnénk erősíteni a hazai kis- és középvállalkozások innovációs képességét, a versenyképesebb technológiák megjelenését” – érvelt Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Közbeszerzési Hatóság innovációs útmutatót készített, amelyet a megállapodásban foglaltak szerint folyamatosan frissítenek; közösen további konferenciákat szerveznek; illetve együttműködnek az innovatív szempontok közbeszerzési eljárásokba történő beépítése érdekében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS