Benyújtotta a Paks II. Zrt. a létesítésiengedély-kérelmet az OAH-nak

2020. 06. 30., 17:30

A Paks II. Zrt. benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak – jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter kedden Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.

A miniszter hangsúlyozta: a dokumentáció alátámasztja, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

A Paks II. Zrt. 2020. június 30-án, azaz ütemterv szerint nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a két új paksi blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet. A dokumentáció csaknem háromszázezer oldalt tesz ki. Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról a fórum közben meg is érkezett, amit Süli János történelmi pillanatnak nevezett.

A paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett, hogy két, a Roszatom által kifejlesztett VVER-1200-as 3+ generációs blokk épül Pakson, a meglévő egységektől északra. Ez egy továbbfejlesztett, harmadik generációs blokktípus, amelynek tervezésekor a biztonságnövelés hangsúlyos szerepet kapott.

A biztonságot aktív, energiabetáplálást igénylő, valamint passzív, funkciójukat emberi közreműködés nélkül, fizikai törvényszerűségek alapján ellátni képes biztonsági rendszerek garantálják. Alkalmaznak több, a nyomottvizes technológiájú blokkoknál újdonságnak számító műszaki megoldást is. Ilyen például az utasszállító repülőgép rázuhanásának is ellenálló kettősfalú konténment, az olvadékcsapda, valamint a hidrogénkezelésre szolgáló rekombinátorok.

Süli János a 47 települést magába foglaló Paksi Társadalmi Tanács (PTT) ülésén és az azt követő sajtótájékoztatón is kiemelte, az OAH-nak átadott dokumentáció azt támasztja alá, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

Elmondta, hogy az engedélyezési dokumentáció ellenőrzésére a hatóságnak 12 hónap áll rendelkezésére, amelyet 3 hónappal meghosszabbíthat. Az OAH a bírálatba a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül nemzetközi szakértőket is bevon. Ez idő alatt változatlanul intenzív lesz a kapcsolattartás az Országos Atomenergia Hivatallal, a hatóság az értékelés során további adatokat, információt kérhet a projektcégtől.

Az Európai Bizottság döntése alapján a létesítésiengedély-kérelem benyújtását követően három hónappal lehet kérelmezni a földmunkák elkezdését - közölte Süli János. Azt mondta, a bírálatra ez esetben három hónapja van az OAH-nak, így az engedélyek birtokában akár 2021 elején megkezdődhetnek a létesítést megelőző területelőkészítő földmunkák. A főépület építéséhez az engedélyt 2021 őszén kaphatja meg a társaság.

Süli János kitért arra is, hogy folyamatos a munka a felvonulási területen: elkészült a transzformátorállomás, szerkezetkész a megrendelő és a fővállalkozó számára készülő két irodaház, illetve az üzemi konyha és étkező. Hamarosan kezdődik az Erőmű-beruházási Központ kivitelezése is az új blokkok helyszínének közvetlen szomszédságában. Mindemellett jól halad az a területelőkészítési munka, amelynek zárásaként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. átadja az új blokkok területét a projektcég számára.

A két új egység megépítése Süli János szavai szerint komoly lehetőség a térség számára, rengeteg kapcsolódó beruházásra kerül sor: utakat, lakásokat, üzemcsarnokokat építenek, fejlesztéseket végeznek az egészségügy, az oktatás terén és számos más szolgáltatási területen. A beruházáshoz kapcsolódóan egy komplex, összehangolt fejlesztési programot valósítanak meg a térség felzárkóztatása érdekében.

Süli János a Paks II. projekt jelentőségéről szólva kiemelte: a magyar gazdaság hosszú távú versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a magyar emberek és a hazai vállalkozások megfizethető áron jussanak klímabarát villamos energiához, télen-nyáron, az időjárás alakulásától függetlenül a nap 24 órájában.

Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy 2015-ben, a projekt környezetvédelmi engedélyezése során egy több mint negyvenállomásos fórumsorozatot tartottak a térségben. A kedvező tapasztalatok alapján úgy döntöttek, a mostani jelentős állomásnál is felkeresik a környék településeit, hogy az ott élők első kézből kaphassanak tájékoztatást a Paks II. projektről.

Közérthető lakossági tájékoztató kiadvány is készül, amelyet a Paksi Társadalmi Tanácshoz tartozó csaknem félszáz település minden háztartásába eljuttatnak. A létesítésiengedély-kérelemről szóló mintegy százoldalas összefoglalót szintén közzéteszik a Paks II. Zrt. honlapján. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-17 09:10:00
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS