Az MVM Csoport átadta oroszlányi naperőművét

2023. 10. 11., 19:38

Az MVM Zöld Generáció Kft. Oroszlányban átadta országos naperőművi hálózatának új egységét, amely a volt bokodi erőmű zagytározóján épült fel.

Az MVM Zöld Generáció Kft. naperőművi projektje 2021-ben indult, amelynek keretében a társaság 6,7 milliárd forint beruházással oszágszerte 28, egyenként 0,5 megawatt (MW) kapacitású naperőművet épít 2023-ig. A beruházást 31,3 százalékban támogatásból, 68,7 százalékban saját forrásból finanszírozta az MVM Csoport.

A társaság közleménye szerint az egységek közül a legtöbbet, 15-öt Oroszlányban, a helyi hőerőmű zagyterében, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen létesítették, de a többi naperőmű is jellemzően barnamezős beruházásként épült meg, nem hasznosított erőművi területeken, illetve önkormányzatoktól bérelt ingatlanokon.

A 28 tagú rendszer névleges teljesítőképessége 13,911 megawatt (MW), az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energia megtermelésére képesek, ami több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elég. A létesítmények működésével évente közel 19 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása.

A projekt keretében az oroszlányiakon kívül további öt létesült Pécsen, egy-egy pedig Berettyóújfalun, Dánszentmiklóson, Dorogon, Kunszálláson, Nyírcsaholyon, Pusztaföldváron, Sükösdön és Vésztőn. Az erőművek tervezett élettartama 25 év.

Az MVM Zöld Generáció Kft. az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, jelenleg 7 szélerőművet és több mint 100 naperőművet üzemeltet Magyarország területén.

A társaság a nyilvános cégadatok szerint 2022-ben 3,56 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,12 milliárd forintos adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 2,1 milliárd forintos bevétel mellett 418 millió forintos veszteséggel zárt. (MTI)

(Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS