Az elektromos autózás legnagyobb kihívására ad megoldást egy magyar fejlesztés

2020. 07. 30., 13:45

Ismét egy magyar megoldás hozhat forradalmi előrelépést az e-mobilitásban. A Start it @K&H inkubátorban működő Volteum csapat napokban bemutatott alkalmazása ugyanis az elektromos autózás talán legnagyobb problémájára, a hosszú távú, költséghatékony utazástervezésre ad megoldást.

Az elektromos autózás népszerűsége ma már nem megkérdőjelezhető, hiszen a forgalomba helyezett alternatív hajtású járművek száma folyamatosan növekszik. Az idei év első három hónapjában kétszer annyi elektromos autó került forgalomba az Európai Unióban, mint egy éve. Ez azt jelenti, hogy tavaly ilyenkor minden negyvenedik, ma viszont már minden 15. forgalomba helyezett autó elektromos töltésű.

Az elektromos autózásnak azonban vannak még nehézségei, hiszen egy hosszabb, több országot érintő útnál a sofőrnek egyszerre kell ismernie a töltők elhelyezkedését, az adott országra és töltőállomásra jellemző árazást, és megbecsülni az autó akkumulátorának merülését. Ez utóbbi pedig olyan körülményektől is függ az autó sebessége mellett, mint a hőmérséklet, az akkumulátor állapota vagy a tengerszint feletti magasság. A megbízható és gyors hosszú távú utazástervezésre ad megoldást a mostantól letölthető Volteum, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból álló startup csapat alkalmazása.

„Elektromos autóval a hosszú távú utazástervezés egy rendkívül komplex probléma. Eddig csak több alkalmazás és weboldal segítségével lehetett megbecsülni, hogy az autóval meddig tudunk eljutni, hol találunk töltőpontot, kell-e ott fizetni, és ha igen, mennyi pénzbe és időbe kerül. A különböző töltőknél alkalmazott árazás összehasonlítása is nehézséget jelent a felhasználók számára, hiszen létezik energiaalapú, időalapú és alkalomhoz kötött árazás, sőt, ezek kombinációja is. Mindezek megtervezése egy európai út esetében akár többórás folyamat is lehet. Az ingyenes Volteum alkalmazásban a felhasználónak viszont csak annyit kell megadnia, hogy hány százalékról hány százalékra szeretné feltölteni autóját. Ezt követően a térképen láthatja a töltés árát, idejét, minden egyes töltési pont esetében” – mondta Tóth Zsófia, a Start it @K&H inkubátorban fejlődő Volteum ügyvezetője.

Az alkalmazás, ami 2019-ben megnyerte a régió meghatározó energetikai startup versenyét, az MVM Edisont, egyben azt is lehetővé kívánja tenni a jövőben, hogy az autósok hasznosítani tudják a töltési időt. A további fejlesztések között ezért szerepel más szolgáltatások (étkezés, vásárlás) ajánlási rendszerének kiépítése is az alkalmazáson belül.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS