5,6 milliárd forintos tőkebefektetéssel támogatja a kormány a hazai startup cégeket

5,6 milliárd forintos tőkebefektetéssel támogatja a kormány a hazai startup cégeket
2021. 10. 15., 16:00

A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A programmal olyan érettebb startupokat céloznak meg, amelyeknek tőkére van szükségük a további növekedésükhöz. Az ilyen befektetések egyik legeredményesebb hazai specialistája a már több mint 30 éve működő Euroventures. A mostani tranzakcióban a Széchenyi Alapok a Euroventures legújabb, ötödik alapjában emel tőkét, és ezzel annak legnagyobb befektetőjévé válik. Ezzel olyan szervezeteket előz meg, mint az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdonában álló Európai Beruházási Alap (EIF). Mindez azért hasznos a magyar gazdaság számára, mert ebben a társaságban megvan az a tudás és tapasztalat, amellyel képes megtalálni és felgyorsítani a legéletképesebb hazai technológiai vállalkozások fejlődését.

Varga Mihály emlékeztetett: júliusban volt már egy hasonló döntés, akkor 10 milliárd forintos befektetésről volt szó. A Széchenyi Alapok felhívására olyan szakmai befektető vállalkozások (inkubátorok és akcelerátorok) jelentkezhettek, akik a korai szakaszban lévő, induló vállalkozások fejlődését tudják elősegíteni. A mostani lépés pedig a vállalkozások következő, már érettebb életszakaszát, növekedését biztosítja. A befektetést olyan startup vállalkozások kapják, amelyek már letettek valamit az asztalra, vagyis eredményesen működnek, ugyanakkor az újabb szintlépéshez szükségük van további befektetésekre is.

A befektetéseket elsősorban olyan technológiai vállalkozások kapják majd, akik információ-technológiával, biotechnológiával, vagy környezetvédelmi technológiákkal foglalkoznak. Hozzátette: a kiválasztásnál fontos szempont a vállalkozások exportképessége is. Olyan termékeket vagy szolgáltatásokat előállító cégeket keresnek, amelyek a nemzetközi piacon is versenyképesek lehetnek. A hazai innovációs szektor képes erre a teljesítményre.

A miniszter megjegyezte, jelenleg több mint ezer startup cég működik Magyarországon, ezek mintegy 26 ezer embert foglalkoztatnak. Kiemelte, hogy a kormány álláspontja a járvány okozta válság óta változatlan: annak érdekében, hogy az ország lépéselőnyét a gazdaság újraindításában meg tudják őrizni, a termelő beruházások támogatása, az önellátást garantáló kapacitások kiépítése mellett a kutatás-fejlesztést, a technológiai vállalkozásokat is erősíteni kell. Ez az alapja annak, hogy a magyar gazdaság hosszú távon is előnnyel jöjjön ki a válságból.

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója kiemelt céljuknak mondta a hazai tőkepiac fejlődésének segítését. Az elmúlt 10 évben mintegy 56 milliárd forintot fektettek be 130 céltársaságba.

Tánczos Péter, a Euroventures ügyvezető partnere azt hangsúlyozta, hogy a most létrejött partnerség további lehetőségeket nyit meg a régiós aktivitás erősítésére. Olyan érett, ugyanakkor gyorsan növekedő technológiai cégekbe fektetnek be, amelyek mernek nemzetközi méretekben gondolkodni és jelentős értéket tudnak teremteni- mondta. A Euroventures az elmúlt három évtized során az előző tőkealapjaiban összesen 40 milliárd forintot kezelt és mintegy 50 exitet hajtott végre, köztük többet tőzsdei kibocsátással a bécsi, vagy a New York-i tőzsdén. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS