A lakóingatlanok energia-megtakarítását célzó felújításához kamattámogatott hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatást javasol az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Az ÉVOSZ maximum 5 millió forint nagyságrendű hitel mértékéig javasolja a kamattámogatást, évi 5 százalékos kamatláb alkalmazásával. A szakszövetség szerint 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is lehetőséget kellene adni, gépészeti felújításnál pedig további 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást tartanak szükségesnek.
A szakszövetség szerint ezekre az intézkedésekre azért van szükség, mert a 4,6 milliós magyarországi lakásállomány mintegy 80 százaléka már nem felel meg az energetikai elvárásoknak.
A lakóingatlanok energia-megtakarítását célzó felújításokból az ÉVOSZ számításai szerint mind a lakást felújítónak, mind az építőipari vállalkozásoknak, mind pedig az állami költségvetésnek pozitív eredménye származik. (MTI)
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.