Új konstrukcióval bővül a Széchenyi Kártya Program

2020. 08. 02., 11:15

A kormány döntése értelmében a Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Guller Zoltán elmondta: a Széchenyi Turisztikai Kártya segítségével a vállalkozások szabadfelhasználású, nulla százalékos kamatozású hitelhez jutnak.

Az új konstrukció hitelkerete 100 milliárd forint lesz, a vállalkozások a kereskedelmi bankoknál tudják majd igényelni a szükséges összeget, amely nem haladhatja meg a 250 millió forintot.

A Széchenyi Turisztikai Kártya finanszírozásáról a Magyar Nemzeti Bank gondoskodik a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá segítségével. Az új hitelkonstrukció részletei hétfőn jelennek meg a Magyar Közlönyben.

Guller Zoltán szerint a Széchenyi Turisztikai Kártya egy régóta várt termék, amely mögött szakmai konszenzus áll. Mint mondta, a magyar turizmus-vendéglátás dinamikusan fejlődő ágazat, amely tavaly a hazai össztermék (GDP) 13 százalékát adta. A 400 ezer embert foglalkoztató ágazat azonban a koronavírus-járvány hatására óriási bajba került.

Kiemelte: a kormány gyorsan reagált a kialakult helyzetre, az ágazat talpon maradását segítő intézkedések közül példaként az adó- és járulékcsökkentéseket említette.

Emlékeztetett arra, hogy a válság kezelése májusban lépett új szakaszba, amikor elkezdődött a gazdaság óvatos és fokozatos újranyitása. Ennek eredményeként felerősödött a belföldi turizmus, júniusban már több magyar pihent belföldön, mint egy évvel korábban. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-22 12:30:59
Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.
2024-06-21 22:10:07
A „Befektetés Sanghajban, osszuk meg a jövőt!” eseményt, amelynek a házigazdája a Sanghaji Kereskedelmi Bizottság volt, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg június 18-án. Az eseményen jelentős számban képviseltették magukat magyar vállalkozások.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS