Óriási siker az egy éve bevezetett Babaváró hitel

2020. 06. 29., 15:30

Az Erste Bank Babaváró hiteles ügyfelei csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort, az adósság első teljes elengedésére pedig már tavaly nyáron sor került. A pénzintézet tavaly július óta több mint 12 ezer ügyfelének összesen közel 120 milliárd forint Babavárót folyósított.

Minden várakozást felülmúló eredményt hozott az elmúlt egy évben a Babaváró hitel. A támogatott kölcsönnel elsőként induló – az igényeket már tavaly június közepe óta befogadó – Erste Bank eddig több mint 12 ezer ügyfelének összesen csaknem 120 milliárd forint értékben folyósított Babavárót. A hitelek csaknem felénél felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort. Az adósság részleges elengedésére – az időközben megszületett kettő gyerek miatt – több mint húsz esetben került sor, míg az első teljes elengedés – hármas ikrek után – már tavaly nyár végén megtörtént. 

A jellemzően a maximális, 20 éves futamidő mellett felvett Babaváró átlagos összege 9,7 millió forint, az ügyfelek több mint 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeget igényelte. Akik ennél kevesebbre tartottak igényt, jellemzően az igazolt jövedelmük alapján döntöttek így. A hiteligénylések nem egészen 5 százalékát kellett elutasítani elsősorban a jogszabályi előírások nem teljesítése, illetve a bank belső hitelminősítésének való nem megfelelés miatt. A kamattámogatás elvesztésére is csupán egyetlen alkalommal volt példa eddig.

„A Babaváró révén olyan konstrukcióval bővült a termékpaletta, mely igen kedvező feltételek mellett biztosít kölcsönt a gyermeket vállaló párok számára. A hitel iránt az indulás óta folyamatosan jelentős keresletet tapasztalunk, a lendületet az elmúlt hónapok pandémiás időszaka sem törte meg. Arra számítunk, hogy idén a Babaváróra lesz a legkisebb hatással a járványhelyzet a lakossági hitelek közül" – mondta el Szabó Alexandra, az Erste Bank lakossági jelzálog és babaváró hitel termékmenedzsment területének vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 08. 10., 11:53
Elindult a megújult Széchenyi Kártya MAX program, a konkrét hitelkérelmek benyújtására is megnyílt a lehetőség. A hiteleket a köztartozásmentes, legalább egy teljes lezárt éves működési múlttal rendelkező kis- és középvállalkozások igényelhetik – hívja fel a figyelmet az RSM Hungary.
2022-08-13 09:45:00
Egy müncheni söröző vendégei napraforgóolajjal is fizethetnek a „folyékony kenyérért”, így nem kerül veszélybe a betevő rántott szelet sem.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS