Még több szolgáltatás költözik a telefonokba

2020. 05. 23., 16:30

Mostantól már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is. Ők ezentúl a fejlesztés segítségével könnyen és gördülékenyen tájékozódhatnak mobilbankjukban hiteleik aktuális állásáról, valamint befektetéseikről. Szintlépés történt a biztosításoknál is, a K&H mobilbankján keresztül mostantól már lakásbiztosítást és utasbiztosítást is lehet kötni.

Folytatódnak a K&H digitális fejlesztései, amelynek keretében folyamatosan szélesíti az elektronikus megoldások palettáját. Májustól a K&H több mint százezer ügyfele már a mobilbankon keresztül kaphat számos olyan információt, amit eddig csak az e-bankon keresztül vagy személyes tájékoztatás útján tudhatott meg.

Megmondja az okostelefon

Az érintett ügyfelek ezentúl a mobilbankjukon keresztül bármikor megnézhetik, hol tartanak hitelükkel, legyen szó lakáshitelről, személyi kölcsönről vagy éppen babaváró hitelről. Láthatják, hogy mennyi az aktuális tőketartozásuk, mennyi idő van még a futamidő végéig. Emellett elindíthatják mobilról is a teljesen online személyi kölcsön igénylést is.

Emellett minden érintett ügyfél ellenőrizheti megtakarításainak, befektetéseinek egyenlegét. Jelenleg a K&H-nál közel 650 ezer ügyfél vezet folyó-, vagy megtakarítási számlát, értékpapírszámlával pedig több mint 120 ezren rendelkeznek. Ők, természetesen, ha van mobilbankjuk, mostantól ellenőrizhetik a K&H-s mobilbankon keresztül a betéti számláikat és – ha van – akkor a devizabetéteiket is.  A mobilbankban májustól látható, hogy mikor jár le a lekötött betét, mikor lesz a következő fordulónap, ahogyan az is, hogy a kamatokkal együtt mekkora összeg van az adott betéti számlán. A bank fejlesztésének köszönhetően a befektetések is bekerültek a mobilbankba: a szóban forgó ügyfelek a teljes portfóliójuk értékét, a szabadon elérhető pénz összegét is megnézhetik, emellett természetesen az értékpapírok – legyenek azok forint- vagy devizaalapúak – aktuális értékét külön-külön is megtekinthetik.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ügyfeleink egyre könnyebben, gyorsabban és kényelmesebben tudják intézni a pénzügyeiket. A mobilbankban megjelenő új szolgáltatások is ebben segítenek. Azt látjuk, hogy ügyfeleink egyre nyitottabbak az online megoldások iránt, a koronavírus-járvány pedig még inkább felgyorsította ezt a folyamatot. A K&H 450 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkezett 2019 év végén, és számuk március végére 477 ezerre emelkedett. Közülük a többség, azaz 300 ezren aktív mobilbank-felhasználók. Ráadásul nem csak az ügyfelek száma növekszik, de egyre aktívabbak is ezeken a felületeken” – mondta Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing főosztályvezetője.

Pár gombnyomásra a biztonságtól

A K&H mobilbankos fejlesztése a biztosítások terén is mérföldkövet jelent. Májustól az eddiginél még egyszerűbbé és gyorsabbá válik a lakásbiztosítás és az utasbiztosítás megkötése a K&H mobilbankjában. Az érintetteknek számos személyes adatot már nem kell megadniuk, mert a mobilbankba történő belépéssel ezt a rendszer már ismeri és betölti. Kényelmessé válik az első biztosítási díj kiegyenlítése is: csak ki kell választani, melyik K&H-s bankkártyájáról szeretné azt az ügyfél befizetni. A biztosítási kötvényt pedig e-mailen azonnal kézhez kapja az ügyfél.

A lakásbiztosítás és utasbiztosítás mobilbankon keresztül történő megkötését a magyarországi bankok közül elsőként a K&H tette lehetővé, májustól. Ez a lehetőség pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedjen a K&H Biztosító lakásbiztosítással rendelkező, 2019 végén több mint 136 ezer ügyfélből álló tábora. A jelenleg K&H-s bankszámlával rendelkező, esetlegesen más biztosítónál lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek kényelmesen megköthetik az új lakásbiztosításukat, ezzel pedig még több pénzügyi szolgáltatásukat terelhetik egy helyre, egyszerűsítve a mindennapi pénzügyeik intézését. A K&H-nál 2019 végén a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek száma elérte a 137 ezret, a szerződések állománya pedig az 5 milliárd forintot.

Az egyéni utasbiztosítást már eddig is csak online lehetett megkötni, de mostantól a weboldal mellett „beköltözött” a mobilbankba ez a funkció is. 2019-ben egyébként a K&H online felületén több mint 53 ezer utasbiztosítási szerződést kötöttek, ami közel 120 ezer biztosítottat jelent.

Telefonon is jöhet a biztosítás

A K&H célja, hogy a vírushelyzetben minél többen tudják otthonról – kényelmesen és biztonságosan – intézni a pénzügyeiket és csak elkerülhetetlen esetben legyen szükséges a bankfiókjaink látogatása. Számos banki termék elérhető távértékesítéssel, azaz nincs szükség a személyes ügyintézésre. Ráadásul április 21. óta nem csak banki, de több biztosítási termék is köthető ily módon távolról.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS