Erste Bank: roham után visszaesés jöhet a Babavárónál

2023. 01. 06., 10:27

Bár a Babaváró hitelek folyósítása az új évben is folytatódik, ám 2023 több szempontból fordulatot hoz a kölcsönnél – írják az Erste Bank szakértői. A rendkívül népszerű konstrukció sorsával kapcsolatos bizonytalanság az elmúlt év végén jelentős rohamot hozott, így idén év elején emiatt, és a közigazgatási szünet miatt is visszaesés várható, melyet a lakáspiac szűkülése tovább erősíthet. Mindeközben sokan éppen az idén kezdik meg a három éve felvett hitelük törlesztését.

Rég nem látott rohamot hozott az államilag támogatott konstrukciónál az elmúlt év vége. Az egész tavalyi, újonnan folyósított Babaváró hitelállomány negyedét utalta ki november-decemberben az Erste Bank: kétszer annyi Babaváró hitelt vettek fel 2022 utolsó két hónapjában az ügyfelek, mint egy évvel korábban. A tízmilliós hitel kamatmentesen igényelhető, és amennyiben a gyermek 5 éven belül megszületik, a futamidő végéig kamatmentes is marad – miközben a második gyermek után a tartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes összeget elengedik. Ám a konstrukció feltételei mindezek nélkül számolva is sokkal kedvezőbbek a piaci alapú személyi kölcsönöknél, de még a piaci lakáshiteleknél is. Nem meglepő, hogy – bár a felvett összeg szabadon felhasználható – a hitelt az igénylők negyede lakáscélra fordítja most is.

A lakáspiac drasztikus visszaesése miatt eleve szűkülhet az igénylők köre a Babaváró hitelek esetében is, ám ezt a tavaly év végi roham felerősíti – hangsúlyozta Szabó Alexandra, az Erste Bank Lakossági Fedezett Hiteltermék- és Portfóliómenedzsment területének vezetője. Mint elmondta: az államilag támogatott konstrukció folytatásának bizonytalansága miatt jelentős volt az előrehozott kereslet a múlt év utolsó hónapjaiban, emiatt eleve várható visszaesés. Az újraindulást nehezíti a közigazgatási szünet is: az igénylések befogadásához a TB-jogosultság igazolását a Kormányhivataloknál lehet igényelni.

Szabó Alexandra hozzátette: 2023 fordulatot hoz a Babaváró hitelek visszafizetésében is, hiszen mindazoknak, akik 2020-ban az első gyermek születése után éltek a törlesztés felfüggesztésnek lehetőségével is (az ilyen kölcsönt felvevő ügyfelek több mint a fele ezt teszi), idén kell megkezdeniük a törlesztést. Hozzátette: a havi részlet ebben az esetben 46 ezer forint körül lesz, miután az ügyfelek döntő többsége a maximális összeget (10 millió forint) vette fel, és veszi fel ma is, 20 évre. Hozzátette: egyelőre kevesen vannak azok (az adósoknak kevesebb, mint 0,2 százaléka), akiknél három gyermek született, és emiatt az állam elengedte a teljes tartozást. De azoknak a száma sem éri el a hat százalékot, akiknél a második gyermek után az adósság 30 százalékát engedték el.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS