Beindult a kamatcsökkentési verseny a személyi hiteleknél

2024. 01. 23., 11:10

Tavaly a folyósított lakossági kölcsönök harmada személyi kölcsön volt, miközben a lakáshitel piac harmada eltűnt, a személyi hitel kihelyezés meghaladta a 2022. évit. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint idén a bankok egymás közötti versenyének köszönhetően végre a személyi kölcsönök kamatai is nagyot csökkenhetnek – januárban már látszanak ennek jelei.

Tavaly novemberben két hónapnyi dinamikacsökkenés után újra emelkedésnek indult a folyósított személyi kölcsönök összege. Az elmúlt év 11. hónapjában 2,3 milliárd forinttal több kölcsönt tudtak kihelyezni a pénzintézetek, mint októberben. Ám így is 2023 májusa óta a második leggyengébb hónapot produkálta a személyi kölcsönök piaca.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy az őszi elbizonytalanodás nem látszik az éves növekedési számokban: két évvel ezelőtt, októberben és novemberben már hatalmasat fékezett a piac, épp ezért a tavaly novemberi 46,2 milliárdos hitelfelvétel már több mint 40 százalékkal adja meg a bázis év hasonló időszakának eredményét. Az év első 11 hónapjában ugyanakkor csak 481 milliárd forintnál tart a személyi kölcsönök kihelyezése, ez mindössze 3,5 százalékkal magasabb, mint a 2022-es érték.

A hitelek harmada személyi kölcsön

Miközben 2023. év elején volt olyan hónap, amikor a lakáshitel piac összezuhanása miatt az összes lakossági ügyfél által felvett hitel 37 százaléka személyi kölcsön volt, novemberre a jelzálogpiac eszmélésének köszönhetően ez az arány 28,4-re szelidült. Tizenegy hónapos összevetésben ugyanakkor még mindig több, mint a hitelek harmada személyi kölcsönként került az ügyfelekhez, ami historikus csúcsot jelent – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Gergely Péter szerint a gazdasági helyzet javulását a leggyorsabban a személyi kölcsönök piaca mutatja. Ezért is volt az, hogy már a nyár elején érezhető volt, hogy miközben a lakáshitel-piac a 2022-es – egyébként nem túl rózsás teljesítményétől közel harmadával el fog maradni, a 2023-as személyi kölcsön felvétel bizonyosan magasabb lesz, mint 2022-ben.

Ugyancsak a háztartások jobb anyagi helyzetét mutatja a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az is, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt az egy hitelszerződésre jutó átlagos hitelösszeg. Tavaly ősszel az egyre magasabb szinte jutó infláció és a gazdasági-energetikai elbizonytalanodás miatt, ha hitelt is vett fel egy család, akkor bizonyosan csak a legszükségesebbre gondolt, és így átlagosan kevesebb mint kétmillió forint értékű hitel felvételében gondolkodtak. Tavaly nyár óta az átlagos hitelösszeg folyamatosan emelkedik, november végén meghaladta a 2,17 millió forintot.

Elindult a kamatverseny

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint egy fordulatra volt még szükség a személyi hitel fronton: a kamatok gyorsabb mértékű csökkentését várják az érintettek.

A személyi kölcsönök kimaradtak a gazdasági kormányzat és a bankok között tavaly októberben létrejött kamatplafon megállapodásból, így a családok által felvett személyi kölcsönök átlagkamata alig csökkent: a májusi 19,45 százalékról novemberre mindössze 19,0 százalékra olvadt a hitelkamat, miközben a lakáshiteleknél ennél háromszor nagyobb, 144 bázispontos csökkenés volt megfigyelhető.

Gergely Péter szerint a karácsonyi személyi kölcsön felfutás után – amikor a bankok a remélt magasabb kereslet miatt még kivártak – felgyorsulhat a kamatok olvadása. Ezt a szakértő szerint a bankok januári kamatcsökkentései is visszaigazolják. Ebben a BiztosDöntés.hu szakértője szerint persze szerepe van annak, hogy a minősített fogyasztóbarát személyi hitelek (mfsz) kamatváltoztatási mutatójának alapjául szolgáló ÁKK referenciakamat is komolyan csökkent, ám a versenytársak is árgus szemmel figyelik egymást és gyorsan reagálnak egymás akcióira.

A januári sort az OTP Bank kezdte, január 1-jétől a minősített fogyasztóbarát személyi hitelük kamata 0,7, az Otthon személyi kölcsön kamata 0,5 százalékponttal csökkent a kisebb hitelösszegek esetén.

Az Erste Bank szintén az mfsz hitel kamatát szánkóztatta le a legalsó, maximum 250 ezer forintos jövedelemsávban – a kölcsönnél itt a teljes hiteldíj mutató (THM) mértéke a korábbi 18,71 százalékról 17,67 százalékra korrigált. Január 16-tól azután a magasabb jövedelemsávban is 12 bázisponttal 16,13 százalékra korrigált a kamat az ügyfelek által legkeresettebb 1,5-3 millió forintos összegű hitelsávban, ha az ügyfél legalább 5 éves kölcsönt igényel.

A Cetelem mfsz kölcsön kamata január közepén a korábbi 15,03-16,61 százalékos szintről 13,35-16,47 százalékra csökkent, a maximális THM 17,77 százalékra olvadt.

A Cofidis Minősített Fogyasztóbarát személyi hitelének kamatának január eleji 18 bázispontos csökkenésére is ráígért, az akkor kialakult 14,65-14,93 százalékos kamat és maximum 15,71 százalékos THM helyett február 15-ig 11,97 százalékos kamat és 12,67 százalékos THM mellett érhető el mfsz kölcsön.

A Raiffeisen Bank is akciózik: egyhavi, maximum 100 ezer forintos törlesztőrészlet összeget jóváír már meglévő ügyfeleinek abban az esetben, ha az ügyfél február 9-ig legalább 1 millió forintos hitelt igényel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 16., 14:10
Az Európai Unió Bírósága által 2024. május 16-án meghozott döntés (C-746/22) szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Van egy apró kis bolt a Liliom utcában, ahol a gasztronómia szerelmesei garantáltan elérzékenyülnek. Fekete Antonio szakácskönyvboltja majd’ kétszáz kiadó legjobbját kínálja azoknak, akik nem elégszenek meg a középszerrel.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS