Az ország ötödik legnagyobb bankja lesz a Takarékbank októbertől

2019. 09. 04., 08:15

A Takarék Csoporthoz tartozó 11 takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. küldött-, illetve közgyűlésein a tulajdonosok jóváhagyták a hitelintézetek október végi egyesülését egyetlen közös pénzintézetben, a novembertől országos, univerzális kereskedelmi bankként működő Takarékbank Zrt.-ben.

Az így létrejövő Takarékbank Zrt. mintegy 1,1 millió ügyfelet szolgál ki, mérlegfőösszegét tekintve az ötödik legnagyobb pénzintézetként az ország legkiterjedtebb fiókhálózatát működteti, aggregált mérlegfőösszege pedig a várakozások szerint az év végére meghaladja a 2300 milliárd forintot.

Az egyesüléssel létrejövő Takarékbank Zrt. termékeit és szolgáltatásait az ügyfelek az ország bármely takarékfiókjában igénybe tudják venni az egyesülési folyamat teljes lezárását követően.

Az új, egyesült Takarékbank Zrt. megőrzi a magyarországi takarékszövetkezetek másfél évszázados tradícióit. A korábbi takarékszövetkezeti tagok a Takarékbankban történő közvetlen tulajdonlás mellett választhatták, hogy az új, egyesült Takarékbank egyik legnagyobb tulajdonosának, a Takarék Egyesült Szövetkezetnek (TESZ) a részjegyeseivé válhatnak, így a megújult szövetkezeti tulajdoni formán keresztül, közvetve osztalékra jogosultak a Takarékbank eredményéből.

A közlemény szerint az egyesülésre szükség volt, ugyanis az elmúlt két évtizedben a takarékszövetkezetek laza közössége fokozatosan háttérbe szorult a korszerű, tőkeerős kereskedelmi bankokkal folytatott versenyben, és egyre kevésbé tudott megfelelni a szigorodó uniós prudenciális szabályozásnak, valamint a rohamosan növekvő informatikai igényeknek és előírásoknak. Az egyedüli megoldást a közös stratégiában megfogalmazott üzleti és szervezeti megújulás jelentette. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS