Januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.
A szombati lapszámban megjelent cikkben Tállai András azt mondta, hogy jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek az ügyfelek elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket.
Az Országgyűlés nemrég törvényben mondta ki, hogy a jövő év első napjával minden olyan vállalkozásnak lehetővé kell tennie az elektronikus fizetést, amelyik online pénztárgépet működtet. Az államtitkár közölte, hogy még nagyjából hatvanezer cég nem felel meg a feltételeknek.
Kiemelte, hogy összeghatár nélkül el kell fogadni a banki fizetést, tehát az ügyfeleket akkor is ki kell szolgálni, ha egy fillér készpénz sincsen náluk. Tállai András azt hangoztatta, hogy jobb alkalom nem is lehetett volna a változtatás bevezetésére. Mivel a koronavírus akár készpénzen is terjedhet, a modern fizetési lehetőségek szorgalmazása hatékony a járvány ellen – mondta, hozzáfűzve, hogy az újítás mögött gazdasági és fogyasztóvédelmi indokok is meghúzódtak. (MTI)
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.